Embert fogyaszt a legtisztább Porsche

2010.06.01. 18:05 - Hírszerkesztő

Nem szennyez, olcsó, és majdnem olyan jól néz ki, mint az eredeti. A Ferdinand GT3 RS tökéletes autó lehetne – csak a versenypályán hagyják állva.

Először csak a fura, gyűrött felület tűnik fel, mintha valami ízléstelen tuning eredménye lenne – végülis láttunk már aranyfüsttel behúzott Boxstert is. Oldalnézetből nem is könnyű felfedezni a turpisságot – még a felnik formája is stimmel –, hiszen az ujjnyi kerekek csak szemből láthatók. A Ferdinand ugyanis két fekvőbringa, Porsche 911-es ruhában. Az osztrák készítők hihetetlen alapossággal dolgozták ki a karosszériát: vékony műanyag csövekből készült az eredeti karosszéria formáját követő rács – a tökéletes illúzió kedvéért a gyári első és hátsó lámpákat is beleépítették –, majd egy réteg dobozragasztó szalag következett, végül pedig rengeteg alufólia. A végeredmény méretre és formára is stimmel, kicsit több, mint 99 kilogramm tömegű, mindenütt nyitható, ahol az eredeti, és ketten hajthatják, igaz, nem túlzottan gyorsan.

A Salzburgringre azért kieresztették a fura tákolmányt, de egy fővel legfeljebb laza kocogó tempóra futotta: bár a filmen csak 4-5 perc, becslésünk szerint alsó hangon is félóra lehetett egy kör. Strandon krúzolni viszont ugyanúgy alkalmas, mint bármelyik Porsche, igaz, ha a csajozó potenciálja valószínűleg a megszállott környezetvédőkre korlátozódik. Ugyanakkor a Ferdinandnak biztosan van jövője: ez a gép akkor is működik majd, ha a benzin már csak távoli emlékképeinkben létezik majd.

Kommentek

  • 2010.06.01 18:20:47Marc94

    nagyon nagyXD

  • 2010.06.01 18:21:17Pierr Kardán

    99 kiló?

    Na, ez kb. 1 percig parkolna Pesten az utcán, 2 markos piréz rögtön vinné is...

  • 2010.06.01 18:24:29XSB

    KELL :D ára mennyi?

  • 2010.06.01 18:28:57evil.

    ez nagyon nagy :)

  • 2010.06.01 18:36:26rhinoeli

    Akkor ez most kerékpár, tricikli, vagy mi? Pislognának rá az NKH-nál... :D

  • 2010.06.01 18:46:33Musaic

    a fékeveszett tempójából eszembe jutott ez:
    [link]
    ahogy a néni is "száguldozik".. :)

  • 2010.06.01 18:50:10HgGina

    A rázókő biztos nem dobja meg annyira, hogy kisodródjon a sikanban.
    Quadcikli.

  • 2010.06.01 19:10:09ommm

    ÉS A FICKÓ A LESZORÍTÓERŐRŐL BESZÉL!
    Beszarok, ez egy állat :)

  • 2010.06.01 19:16:49devisionhun

    nagyon kéne! kettesben balaton körül. eső sem nagy gáz (bár akkor alulra lehet kéne valami =P )

  • 2010.06.01 19:16:59Krisi

    ilyen nekem kell, egyszerre lehetnék benne köcsög luxusautós és köcsög biciklis :D

  • 2010.06.01 19:18:42drdj

    Bringás oldalakon már napokkal ezelőtt volt, többek között:
    [link]

  • 2010.06.01 19:31:59zsen@k

    csak annyi a kérdésem ,(én németországba élek, de gondolom othon is így van : a kerékpárra és motorkerékpárra nem kell parkoló díjjat fizetni)erre kell ugyanúgy mint autóra fizetni parkolódíjjat?

  • 2010.06.01 19:45:22ekutya

    A fehér kéne, ami elmegy mellette. Ha nem lesz benzin, akkor majd tolom.

  • 2010.06.01 19:46:30ColT

    Nagyon kemény!!!!! :D

  • 2010.06.01 19:52:58Alf

    INDAVIDEÓÓÓÓÓÓ

  • 2010.06.01 19:53:50lally

    Egy kis motorblokkot bele + hanggenerátort:)

  • 2010.06.01 19:57:59elvismail

    zsen@k ennek nincs rendszáma ;)

  • 2010.06.01 20:00:30Alf

    132.5 km/h a leggyorsabb fekvőbicajos.

  • 2010.06.01 20:22:01szakikám

    azért a felni rendben van :)

  • 2010.06.01 20:28:51TSiga

    Ennél jobb gyalogosvédelemmel ellátott "autót" én még nem láttam! :-DDD Nagyon odabasz!!!! :-DDDD

  • 2010.06.01 21:05:22Conrad

    Nem tudom mennyi lehet az a plusz tömeg, amit egy átlagos erejű bicajos elbír, sosem próbáltam a határaimat, de valami zárt karosszériás bicajt el tudnék képzelni. Mindenesetre ez oltári nagy ötlet, megmosolyogtatott rendesen. Ahogy átteker a célvonalon, az nagyon állat. Megnézném, két profi bicajversenyzővel mire lenne képes a gép, lehet, hogy a garázsunkban parkoló 105S Skodát lenyomná. :P

  • 2010.06.01 21:28:55Gyuriii

    Azért a rázóköveket kíméletlenül kihasználta...

  • 2010.06.01 21:33:51Ladapower

    a Margitszigeten erre kéne lecserélni a jelenlegi 4kerekű bicikliket! :D

  • 2010.06.01 21:34:53inf3rno

    Naggyon király!!! :D

  • 2010.06.01 22:00:52LeviT

    Nagyon komolyan magyarázza, hogy pl. a motor elhagyásával megduplázódott a raktér, így akár áruszállítónak is használható. Beszarás a duma. LOL

  • 2010.06.01 22:02:44LeviT

    A felvétel is komoly, időnként mintha lassított "igazi" verseny felvétel lenne. Állat. Beszélgetnék az ötletgazdával. :D

  • 2010.06.01 22:04:28jancika

    Azért jó látni, hogy Dan Aykroyd lefogyott megint..:)

  • 2010.06.01 22:35:41köszi-klán

    Van hozzá téligumi szett? Mert akkor kéne.
    A legkeményebb a kézifék kiengedésének természetességet sugárzó mozdulata az elején :-).

  • 2010.06.01 23:11:40Guminyúl1

    Fassa a cucc. 99,73 kg a fószer szerint, azt azért 30-40 kmh-ra felgyorsítani leejtő nélkül nem kis meló lehet. Az érdi leejtőn beleférne egy kipróbálás...

  • 2010.06.01 23:18:37Csabi.

    a körúton meglátni előtted mikor elindul egy ilyen, alul a lábak:))))

  • 2010.06.01 23:28:09Süni25

    A kézifék nagyon komoly!!! Letépőzárazva a fékkar! :D :D :D

  • 2010.06.01 23:28:45Süni25

    Mondjuk a faszi hangsúlyától, meg küllemétől kiborultam. Amúgy a cucc kkéne!

  • 2010.06.01 23:59:24Hiissaa

    ilyen sebességgel látszanak az F1-esek, amikor szuperlassítva mutatják a kanyarvételt, egyebeket :) haláli. lopakodó Porsche

  • 2010.06.02 00:29:25Pizza zabáló

    Nagyon rendben van. Venném azt vinném a Gembalába.

  • 2010.06.02 01:03:26joeramirez

    Nincs itt semmiféle gyári Porsche lámpa, az is csokipapír, ledes zseblámpa és plexi

    Ennyit a Hírszerkesztő szeméről


    OMG

  • 2010.06.02 03:34:35sanya64

    Frédi és Béni mindig ilyenről álmodozhatott... ))

  • 2010.06.02 04:55:09Well...

    az egeszben a legszebb a BP logoja a befutonal jobbra hatul :o))

  • 2010.06.02 09:08:52Slow

    Na, ebbe bele kendácsolni egy Hayabusa motorját aztán uccu. :)

  • 2010.06.02 10:21:10pcland-hu

    tecc

  • 2010.06.02 10:22:48IhopeUdie

    A nap posztja :D!!!!

  • 2010.06.02 10:31:48Wonder Deer Hunter

    Ez úgy kellett mint a bifidusz esszenzisz...

  • 2010.06.02 11:46:38Smiagol

    Vééégre, nekem is lehet Porschem:-) Ennyi pénzt csak össze lehet kaparni...

  • 2010.06.02 13:35:17tyberius

    Na ebbe kell egy aksi, egy 300W-os pedálrásegítős motor (asszem ennyi a max teljesítménye az elektromos bringáknak), és tökéletes városi autó lenne: nem zajos, nem szennyez, nem csábít lámpától-lámpáig versenyzésre meg éjszakai driftelésre, de a 0-40 km/h tartományban tökéletesen versenyképes, és még irigységet is vált ki a "hétköznapi" autókban maradt közlekedőtársakból. Ja, és olcsó. Kell ennél több? :)

  • 2010.06.02 13:57:02dr.oid

    nagy szériába kellene nyomatni a cuccot és az környezettudatos ökostricik használhatnák amikor ellenőrzik ökoprostijaikat a Rotlichtmilieu utcáin. Ehhez már eleve adott a striciarany 'fényezés'. Elképzelem Jürgent a markánsarcú D.Bohlenfazon szórakoztatóipari ökovállalkozót amint odagördül Muschi -az egyik alkalmazottja- mellé egy szakmai ellenőrző körút során és ezzel a veretes osztrák akcentussal a járműbe invitálja ahol kettesben pedálozva szakmai kérdésekről beszélgetnek:D

  • 2010.06.02 14:29:39lr

    :D
    Én csak a tempót nem értem a pályán.
    Egy tökátlagos burkolt fekvőbringa egy személlyel is laza 50-70-el utazik, ennek meg még tömege is van, a lendület végett.

  • 2010.06.02 16:49:03KuKori

    Hát ez de kretén :D

  • 2010.06.03 06:40:06szpsz911

    Ha az alját valamivel beburkolnák, egész használható is lehetne. Urambocsá egy villany vagy motorkerékpármotorral meg még élvezetes is.

    Eddig ez a leglátványosabb bringóhintó.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass