Eladó a leggyorsabb Cadillac

2010.06.03. 14:36

Tízéves ugyan, de 570 lóereje még mindig hiánytalanul megvan. General Motors-csúcstechnika az ezredfordulóról, gombokért.

A Cadillacnek tíz éve még nem az volt a problémája, hogy honnan lesz pénz fejlesztésre, vagy akár túlélni a válságot, hanem hogy hogyan fényesítse a hírnevét Európában. Szögletes-éles vonalvezetésű autóik még vadonatúj, szuperdivatos termékek voltak, így az Audihoz hasonlóan Le Mans-ban próbáltak babérokat szerezni, ahonnan épp egy évvel korábban tűnt el a három nagyágyú, a BMW, a Toyota és a Mercedes. Ebből az alkalomból építették a Northstar LMP versenyautót, 4 literes, ikerturbós, V8-as motorral, karbonszálas vázszerkezettel és a márka arculatához illő éles formákkal. A siker elmaradt, így három évad után feladták a programot, de ettől csak még ritkábbak a fennmaradt versenyautók: összesen tíz példány épült 2000 és 2002 között.

Az egyik példányt most egy amerikai autókereskedés árulja: a 0LMP00005-ös alvázszámú autó ára 175 ezer dollár (39 millió forint), ami – figyelembe véve, hogy sporttörténeti ritkaságról van szó, amely talán még ma is versenyképes lenne kisebb bajnokságokon – még csak soknak sem mondható.