Bemutató: Suzuki Swift-modellfrissítés

2010.06.10. 10:44 Módosítva: 2010.06.10. 10:45

13.30

13.12

Ruska Viktória PR-igazgató azt mondja, augusztus végén lesz tesztautó. Illetve lehet, hogy kicsit előbb. De az árát ő sem árulja el. „Hej, ha tudnánk! A kisker ár még odébb van."

13.05

12.34

Végezetül gyorsan megkeresem a különbségeket az új és az új-új Swift között. Az első és hátsó lámpák ugye, nyilvánvalóan. Utóbbiak azonos elven frissültek, mint a Nissan Qashqai hátsója, színtelen csíkok betoldásával.

Hát nem, most így, hogy egyiktől a másikig szaladgálok sztenderd mérőszerszámommal, az arasszal, azt mondom, a géptető is a régi. Illetve nem: a domborítás ugyanott van, de hosszabb egy arasszal. Úristen, a végén ki ne derüljön, hogy ez tényleg modellváltás volt! A tengely is vagy öt centivel hosszabb, leléptem – ez most nem az a fajta autóbemutató volt, amin mindenféle grafikonokat és táblázatokat mutogatnak a sajtónak, hanem ahol Orbán Viktor szónokol. Állítólag egyébként 15 centivel hosszabb.

Az oldalindex az nagyon ugyanaz, a külső tükörbe viszont került egy új él.

A középkonzol és a műszerfal mintha változott volna. Mintha. Váltógomb-kézifék ugyanaz, de szerintem az ülések is.

A hátsó ajtók övvonala is magasabb, más formájú az oldalablak. És most beülök magam mögé, meg ilyesmi. Plusz a szervezők azt ígérték, délutánra küldenek adatokat, fotók később lesznek.

12.11

12.03

Igazságot a Suzuki Cateringnek! Az ásványvíz ugyan még mindig meleg, de van ám egészben sült lazac articsókával. Bele se merek gondolni, micsoda orgia mehet a VIP-ben. Viszont ha jól látom, a sajtóajándék egy nagy doboz Swift-puzzle, aminek biztos örülne egy olvasónk, de motorral nem tudom elvinni. Valószínűleg megkérem az origós Nógrádi kollégát, hozza el, nehogy már kárba menjen. 11

11.46

11.43

Miszter Suzuki előzékenyen beült a jobb 1-be és átengedte az első tesztmétert Orbán Viktornak, aki, khm, elég ritkán lát Suzukit belülről.

9

11.33

Míg az esztergomi polgármester beszél, akiről a google segítségével bárki igen szórakoztató történeteket talál, elmesélem, hogy tegnap kaptunk egy igen felindult olvasói levelet. A feladó a világsajtót is bejárt új Swift lakossági kémfotója kapcsán azt kifogásolta, hogy mi ezt az autót modellfrissítésnek nevezzük, pedig teljesen új, még a padlólemezét is átdolgozták. A levélből kiderült, hogy Suzuki-dolgozó írta, érdekes szintű agymosás után, elvégre ki hinné el, hogy egy új modellt a régi lemezei alá raknak, elcsúfított lámpákkal és hátsó lökhárítókkal? A padlólemezt meg nyilván annyira dolgozták át, hogy beleépítettek két merevítőt az új törésteszt-követelmények miatt. De semmi baj, a Swift úgy jó, ahogy van, csak a modellváltás az modellváltás, a frissítés meg frissítés.

Meggyes Tamás megvallja, hogy szereti a Suzuki autókat, teljesen elégedett az önkormányzat Suzukijaival, és az igen tisztelt miniszterelnök úr figyelmébe ajánja, hogy kormányzati célokra mi lehetne jobb, mint a mi autónk? Úgy legyen!

11.23

Ez őrület, Ito Tecuo japán nagykövet papírról bár, de magyarul olvas fel, de olyanokat, hogy „az 1989-es magyar rendszerváltás" meg „a magyar Suzuki képviselőinek útmutatása" meg a „magyar munkavállalók törekvései". Ez az igazi japán szellem, barátaim! Hosszú és nehéz szavak, istentelen bonyolult körmondatok hosszú-hosszú perceken át, de Ito nagykövet elvállalta és megcsinálta! Riszpekt, riszpekt és harmadszor is riszpekt. Sok magyar nem tudta volna ezt így felolvasni.

11.07

Orbán Viktor vidáman emlegeti, hogy mutatott már ő be Esztergomban új Suzukit, de azóta – legalábbis ő – sokat öregedett. Becsület, szorgalom, felelősség és tisztelet, ezek a magas rendű japán civilizáció nagy értékei. Mi az utóbbi nyolc évben kicsit elhagytuk magunkat, foltos a ruhánk, de szeretném megköszönni, hogy a magyar Suzuki eddig minden megállapodást betartott, de szerényen megjegyezném, mi is.

A pontos idő 11 óra 7 perc, Ito Tecuo japán nagykövet beszél, aki azzal a szép Lexussal érkezett.

11.02

Basszus! Megjött Orbán Viktor és Matolcsi György gazdasági miniszter, itt mentek el előttem, de még visszaköszönni sem tudtam, mert tele volt a szám az otthon előrelátóan csomagolt szalámis szendviccsel. A Suzukit nem a fényűző cateringért szeretjük, jellemző, hogy a sajtósátorban szobahőmérsékletű ásványvízzel kínáltak, ami itt 34 fokot jelent.

Most Hisashi Takeuchi, a magyarországi Suzuki vezérigazgatója köszönti az egybegyűlteket, aztán személyesen miszter Yamaha, Osamu Suzuki következik. Aranyos az öreg, kapásból nem is tudnék rokonszenvesebb világcég-tulajdonost. A Suzuki a mai napig családi cég, Osamu az alapító rokona, de valószínűleg egyetlen magyar Suzuki-tulajdonos se jönne zavarba, ha a nyolcadik emeleti szemétledobó mellett váratlanul megjelenne és tüzet adna az atlétatrikós, alsógatyás ügyfélnek. Kedves, szerény bácsi, persze a beszédében, melyben az Orbán és a hadzsime szavak egy mondatban hangzanak el, azért simán új modellnek nevezi ezt a fészliftelt Swiftet. Sebaj, aranyos volt az elnök, aki beszédét arigató gozaimastával zárta. De most Orbán Viktor jön egy kedves hölgyeim és uraimmal.

10.44

Arra az esetre, ha netalán Orbán Viktor otthon felejtené a szalagátvágó ollóját, szóval vésztartaléknak legyártottak már pár ezer új Swiftet.

10.37

Hölgyeim és uraim, rövidesen kezdetét veszi az ünnepség a csarnokban, legyünk szívesen elfoglalni helyünket. A sátorban mindenesetre láttam Győző Gábort a GME-től Erdélyi Péterrel, az új GME-elnökkel beszéltem is, Demeter Ervint, az előző Orbán-kormány titkosszolgálati miniszterét csak láttam. A tömegben hallható leggyakoribb szó a „miniszterelnök".

10.24

Megérkeztem, stílszerűen Yamahával. A bejáratnál tűzszerészek vizsgálják az érkező autókat, de itt nincs márkarasszizmus, mint a Suzuki gyárkomplexum túloldalán, ahol az épülethez közelebbi parkoló a Suzuki márkájú gépkocsiké, a távolabbi az egyéb kategória. Itt csak sajtó van és vendég.

Leraktam a VMaxot a parkolóba és eszembe is jutott a kedves városi legenda, mely szerint a gyár megnyitásakor az Antall-kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza köszöntötte a hazánkba látogató miszter Yamahát. Osamu Suzuki ma is itt lesz. Na megpróbálok lefotózni néhány fényképezkedő japánt, jó sokan vannak.

Állítólag mégis felkérték Gyurcsány Ferencet, hogy vezesse le a szalagról ő az első új Swiftet, mert neki már van benne gyakorlata. 2005. február 4-én délelőtt 11-kor kezdték a most kifutó új Swift gyártását. Akkor az autók leleplezése után a NOX együttes muzsikált, most ez azt hiszem, esélytelen, mert mintha a csaj Új-Zélandra költözött volna. Vagyis Ausztráliába. Az igazság persze, hogy természetesen Viktor miatt vannak itt a tűzszerészek.