2010.06.10. 15:48

Az amerikai márka nincs veszélyben, de a General Motors szabályosan betiltotta, hogy dolgozói a közkeletű becenéven emlegessék a Chevrolet márkát.

A cég állítólag körlevélben utasította az alkalmazottakat, hogy minden esetben teljes néven említsék a márkát és még véletlenül se ejtsék ki a Chevy szót. Mindezt a márka egységességének megőrzésére hivatkozva – pedig ez nem afféle gúnynév, azt mutatja, hogy a beszélő kedveli a Chevy Chevrolet termékeit és az évtizedek során annyira hozzánőtt a márkához, hogy teljesen reménytelennek tűnik a kiirtása, még szigorú tiltással is.

Az az érzésünk, a General Motorsnál még mindig túl sokan vannak, akiknek a munka mellett – vagy netán munka gyanánt – túl sok idejük marad ilyen ártalmatlan dolgokat túlkombinálni. Még szerencse, hogy az ilyen népnyelvben nőtt kifejezések ellen harcolni tökéletesen hiábavaló feladat – a vásárlók zöme biztosan a rövidebb megnevezést választja a továbbiakban is, már amíg még létezik a márka. Hasznosabb dolgokkal foglalkozó cégvezetőkkel persze nagyobb esély lenne a fennmaradásra.