Itt a 24 karátos autó

2010.06.15. 16:17

Egy Bugatti acélból, műanyagból és alumíniumból is megfizethetetlenül drága, hát még aranyból és gyémántból. Ez a példány 18-ad akkora, mint az eredeti, mégis két életnagyságú Veyront lehet megvenni az árából.

A Bugatti-makett a liverpooli ékszerészet munkája. A nyitható ajtók és a részletesen elkészített belső tér mellett – amit már egy tízezer forintos kisautóban is hasonló szinten találunk meg – a gyémántberakásos hűtőmaszk az igazi értéke, nagyrészt ennek köszönhető, hogy az értéke egész pontosan kétmillió angol font, azaz átszámítva mintegy 673 millió forint. A fém részek mind 24 karátos aranyból készültek, és összesen 7,2 karátnyi gyémántot használtak fel a díszítésére.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a szupersznob szobadíszre akadt-e eddig érdeklődő, de a készítők igazán optimisták: nem is egy, de rögtön három példány készül, ami érzésünk szerint az alapanyagköltséghez képest is gigászi hasznot hoz, ha lesz, aki hajlandó kifizetni a vételárat.