Nem Mercedesnek született az SLS?

2010.06.17. 10:43

A meglepő pletyka akár igaz is lehet: a német szupersportkocsi egy tengeren túli fejlesztésből indult ki.

Ha igaz a sztori, az SLS-hez felhasznált sportkocsialapokat eredetileg a Dodge Viper következő generációja számára kezdték fejleszteni a Chryslernél. Masszív alumínium struktúrára építkeztek, és már a futómű is elkészült, mire a Mercedes felfigyelt a háttérben zajló programra és maga is bekapcsolódott a fejlesztésbe. A DaimlerChrysleres időkben állítólag egymás mellett, az eredményeket megosztva dolgozott a két fejlesztőgárda, de a Chrysler csapat munkáját később felfüggesztették, amikor megkezdődött az összeomlás Detroitban. Így a Viper harmadik generációja nem készülhetett el – pedig Észak-Amerika legjobb sportkocsijai közé tartozhatott volna –, viszont az SLS-ben tovább él a szellemi öröksége.

Talán az amerikai alapoknak is köszönhető, hogy az SLS kevésbé lesz ritka és megfizethetetlen elődjénél, a McLarennél gyártott SLR-nél, hiszen a Viper-alapokat eleve évi több ezer példányos keresletet figyelembe véve tervezték.