Biciklis kémfotósunk újra támad

2010.06.28. 17:50

Spanyolország szerpentinjeit kedvelik az autógyártók fejlesztői, hisz melegben, nagy terhelés mellett könnyen kijönnek a hibák – így készíthette el ezt a képet Sándor, aki ezúttal Granada környékén kerékpározott, és épp fényképezőgép is volt nála.

kemfoc

„Ma legalább fél tucat különböző típusú álcázott modellt láttam, de sajnos csak ezt az egyet sikerült lencsevégre kapnom és ezt is elég távolról. Ha jól láttam, egy Ford-modell volt, de nem mernék megesküdni rá” – írta nekünk. Megfigyelése helytálló: a harmadik generációs Ford Focus egyik prototípusát sikerült lekapnia, amelyen alighanem az utolsó simításokat végezték. Az autót hivatalosan már bemutatták januárban, Detroitban, illetve márciusban, Genfben, de a gyártás csak mostanában indul – a fejlesztők nyilván kihasználták a fennmaradó időt, hogy tovább csiszolják a szériamodell beállításait és kiszűrjék az esetleges hibákat. Ennek köszönhető az is, hogy van még némi álcázás az autón: bár a formát már megmutatták a közönségnek, amíg a forgalmazás – valamikor kora ősszel – el nem kezdődik, a próbakocsikat továbbra is megpróbálják nehezen felismerhetővé és fotózhatóvá tenni.

A harmadik generációs Focust a Ford – hasonlóan a Fiestához – globális modellnek szánja, azaz lényegében azonos formában mutatják be a világ minden táján. Első körben Európában és Észak-Amerikában kezdik gyártani, de tudomásunk szerint az összes nagyobb piacon bevezetésre kerül. Így az amerikai gyártó csökkenthette a fejlesztés és a gyártás költségeit, miközben állításuk szerint épp annyit változtattak az egyes piacokra szánt kivitelek hangolásán és felszereltségén, hogy egyik piacon se hasson idegenül a Focus.