Sajtcetlivel már nem lehet autót venni

2010.06.28. 10:24

Július elsejétől szigorodnak a gépjármű-adásvételi szerződések tartalmára vonatkozó szabályok, így hiányos szerződés alapján az okmányirodák meg sem indíthatják az átírási eljárást.

A gépjármű-adásvételi szerződések tartalmára vonatkozó szabályozást már az év elején szigorították, de az év közepéig megengedte a törvény, hogy az okmányirodák liberálisan járjanak el. A törvényben előírt követelmények persze nem olyanok, amelyeket épeszű eladó vagy vásárló ne tartott volna be eddig is. A szerződésnek teljes bizonyító erejű magánokiratnak kell lennie – azaz vagy kézzel írt és aláírt papírnak, vagy két tanú által aláírt, akár géppel írt dokumentumnak – és tartalmaznia kell az eladó és a vevő személyes adatait, valamint a gépjármű műszaki adatait. A végrehajtást pontosan szabályzó kormányrendelet tartalmazza az igazi szigorítást: előírja, hogy a fentieken túl a szerződésnek tartalmaznia kell a vételárat, a forgalmi engedély és a törzskönyv számát, a tulajdonváltozás időpontját, a szerződés hatálybalépésének időpontját és a felek nyilatkozatát, amely szerint bejelentési kötelezettségüknek eleget tesznek 15 napon belül.

Ez utóbbi részletek már nem feltétlenül kerülnek bele egy szokványos adásvételi szerződésbe, és mivel az okmányirodák nem lehetnek elnézőek július elsejétől, a szerződéseket érdemes a jövőben a hivatalos szerződésminták alapján megszerkeszteni.