Repül az autó, szárnyak nélkül

2010.07.01. 17:11

Dugókban állva hányszor álmodozunk magassági kormányról – itt egy autó, amin van. És milyen egyszerű.

A legtöbben eddig nagy merev szárnyakkal vagy csőlégcsavaros emelőszerkezetekkel próbálkoztak. Nem is teljesen sikertelenül, a napokban szerzett hivatalos repülési engedélyt a Terrafugia, ami valóban ajtótól ajtóig visz, és összehajtható szárnyaival könnyű repülőgépként is működik. Egy másik cégnél, az i-tecnél ugyanezen a problémán dolgoznak, ám úgy vélik, a megoldás lehet sokkal egyszerűbb is. Lényegében egy motoros siklóernyőt kombináltak egy fura, homokfutószerű autóval. A tolólégcsavaros, csővázas szerkezet összesen 500 kilogrammot nyom üresen, és egy 128 lóerős motor hajtja, szárazföldön a hátsó kerekek, a levegőben pedig egy ötágú, karbonszálas propeller közbeiktatásával. A levegőbe egy nagyméretű siklóernyő emeli, amelyet használaton kívül a tetőbe hajtogatva hord magával a jármű.

A Mavric nevű csodabogárral persze nem módos, sietős üzletembereket céloz az i-tec, mint a Terrafugia készítői: a járművet arra szánják, hogy nehezen elérhető területekre is viszonylag könnyen el tudjon jutni, például az Amazonas környéki őserdőkbe. A gép egyelőre persze csak kísérleti repülési engedélyt kapott, még kell néhány száz balesetmentes repült óra, mire valóban kiengedik a légtérbe.