Ismét a Bugatti a király

2010.07.05. 12:53

Az új Super Sports modell visszaszerezte a sebességi világrekordot, és még kanyarban is gyorsult.

Azzal, hogy annak idején 400 km/h fölé srófolta a sebességi világrekordot, a Veyron igazi kis lavinát indított el: kis sportkocsigyárak tucatjai kezdtek még nagyobb végsebességű sportkocsikat fejleszteni, és hamar el is vették a Bugattitól az utcai, illetve a szériagyártású sportkocsik sebességi rekordját. A VW csoport szuperkomplikált műszaki szörnyszülöttében azonban még bőven van tartalék, így most készítettek egy még erősebb változatot, amely visszateszi saját fejére a koronát, és újabb eurómilliókat húz ki a világ leggazdagabb autóbuzijainak zsebéből.

A 8 literes, W16-os, négy turbós motor teljesítményét nagyobb turbófeltöltőkkel és töltőlevegő-hűtőkkel fokozták tovább, a hivatalos adat szerint 1200 lóerőig. Ehhez a teljesítményhez elképzelhetetlen, 1500 Nm-es forgatónyomaték jár – csoda, hogy a váltó elvisel ilyen képtelenül nagy terhelést. A gyáriak persze ki is próbálták, hogy mit tud a tovább pumpált Veyron. Az eredmény új Guinness-rekord. A próbapályán az egyik irányban 427,993, a másikban 434,221 km/h-s végsebességet mértek, azaz a hivatalos végsebesség a két futásból számolva 431,07 km/h lett. Ezt azonban csak a gyáriak próbálhatták ki: azt mondják, a gumiabroncsok nem bírnák az igénybevételt egy kevésbé profi pilóta kezei között – a rekordot Pierre Henri Raphanel, egykori F1-es pilóta és hivatalos Bugatti-berepülő futotta –, ezért a szériapéldányok végsebességét 415 km/h-ra korlátozzák. Az átalakított futóművet viszont minden majdani Super Sports pilóta-kiélvezheti: azt állítják, az új, feszesebb beállításokkal az autó a korábbi 1,25 helyett 1,4 G-s oldalgyorsulást érhet el.

A Bugattinál persze arra is ügyeltek, hogy a Super Sports egyértelműen megkülönböztethető legyen az alapváltozattól. Néhány módosítás – például az új aerodinamikai csomag és néhány pluszlégbeömlő – a konstrukciós átalakítások miatt vált szükségessé, de az átdolgozott első lámpák és a figyelemfelkeltő fekete-narancs fényezés még feltűnőbbé teszi a gépet. Külön kérésre a festés helyett egyszerű lakkozással is szállítják az autót, így semmi nem takarja a karosszériaelemek szénszálszövetét.

Néhány részletet egyelőre nem árultak el: például az autó árát – amely persze biztosan 1,2 millió euró fölött lesz, hiszen ennyibe az alapmodell kerül – és azt, hogy hány példányt szeretnének készíteni. Ezekre a részletekre augusztusban derülhet fény, a Pebble Beach Concours d'Elegance-on, ahol a hivatalos világpremiert tartják.