Ezekből mind lehet Év Autója

2010.07.20. 18:29

Ezúttal egy Magyarországon gyártott típus, az átalakított Suzuki Swift is indul a címért, 34 másik autóval együtt.

Ön szerint melyik nyeri az Év Autója 2011 díjat?

A listában ezúttal nem találunk olyan típust, amelyet ne ismertünk volna meg eddig, de van néhány nagyon friss modell, például a BMW X3, a Citroen C4, vagy éppen a Volvo V60 – ezeket a típusokat jóformán csak fotókon láthatta a közönség, és élőben csak az ősszel lesz hozzájuk szerencsénk. A díjról szavazó szakújságírók persze hamar megkapják a lehetőséget, hogy az összes autót kipróbálják, és novemberre kiválasszák azt a hét típust, amelyek közül a második fordulóban a pontszámok alapján kikerül majd a győztes.

A 35-ös lista meglehetősen színes, az apró, olcsó, nagy tömegben eladható autóktól a hibrid luxus-kompaktokon át a legnagyobb luxus-terepjárókig minden előfordul rajta. Ez nem véletlen, hiszen lényegében minden olyan autó rajta van, amely a díj kiosztása előtti 12 hónapban kerül forgalomba Európában, és legalább 5000 példányt eladnak belőle – ezeknek a kritériumoknak pedig a legtöbb frissen bemutatott modell megfelel.