HIRDETÉS

Végzetes Camaro 1400 lóval

2010.07.30. 18:13 - Hírszerkesztő

Ez az eredmény, ha a kőkori GM technikából a maximumot próbálja kihozni valaki. Ezúttal egy kanadai tuningmester, Serge Leger veszítette el a gyógyszeres dobozt: a Chevrolet Camaróból feleslegesen erős szörnyeteget faragott, rengeteg munkával, rengeteg pénzből.

Már a kerékíveket teljesen kitöltő kerekek, a 22 hüvelykes első és 24 hüvelykes hátsó fékek, illetve az arasznyi magas diffúzor is egyértelműen mutatja, hogy valami nincs rendjén az autóval. A fekete szín miatt azonban inkább csak sejthetőek a körvonalak – ha nem így volna, talán hanyatt-homlok menekülne mindenki a látványtól is. Volna is miért: a 405 mm széles hátsó gumikra, a Baer fékrendszerre és a gigantikus hűtőkre szükség is van, mivel a hatliteres, nyomórudas V8-asból egyetlen, 91 mm-es turbófeltöltővel 1419 lóerőt és 1219 Nm csúcsnyomatékot sikerült kihozni, ezt pedig a változtatások nélkül a legjobb autóversenyzők sem tudnák kontrollálni.

A belső tér az iszonyú teljesítmény ellenére nem a versenyautóknál megszokott spártai stílust tükrözi. Van ugyan bukócsövezés és kagylóülések, de minden vörös bőrrel bevonva. Ezen felül egy nagy teljesítményű Pioneer hifit is beépítettek. Így az összkép elég vegyes: félig eszetlen teljesítményű dragster, félig fényűző cirkáló lett az egyedi Camaróból. Gyakorlati haszna – persze azon kívül, hogy bármilyen gumiabroncsból pillanatok alatt készíthető vele sűrű füst és fekete gumicsíkok – nincsen, de aki mégis megkívánta volna, az készüljön fel a legrosszabbra: építőjének eddig mintegy 320 ezer dollárjába, és 3800 munkaórájába került, mire idáig eljutott.

Kommentek

  • 2010.07.30 18:24:34Mazdafan

    Hát szépnek nem szép, de ettől függetlenül elbírnám az ülepem alatt. De a hangjára nagyon kíváncsi vagyok, remélem igazi muscle cars.

  • 2010.07.30 18:27:23bizé

    Csak fordulni ne keljen!

  • 2010.07.30 18:58:37Caldera75

    Asztakurvaegit :) Azért a belsőt nem vörösre csináltam volna, inkább bézs menne a feketéhez.

  • 2010.07.30 19:00:40Mazdafan

    bizé:

    Nem kizárt hogy megfordulni nem lehet vele. :)

  • 2010.07.30 19:06:10plb

    Lepkefing. Ezek nem tudnak autót gyártani?

  • 2010.07.30 19:12:05Rák Attantam

    bizé, nyugi, az új Camaronak már egész versenyképes futóműve, úttartása és fordulékonysága van. Persze a cikkben ecsetelt példányt nem tudom, mennyire cseszték el ilyen szempontból.

  • 2010.07.30 19:16:29közlekedési bűnöző

    Dehogynem lehet vele fordulni! Gázfröccsel fordul. Igaz az irány kiszámíthatatlan, viszont kurva gyors a reakciója :-))

  • 2010.07.30 19:27:30tiramiska

    Ezt az autót, szem gyorsulgatni építette a tulaj. Legalábbis úgy fest a gép.....nekem tetszik!

  • 2010.07.30 19:32:38JMC

    Ez max Burnoutra jó. Szerencsére a diffúzorba nem építettek lcd kijelzőt, meg bowlinggolyó-tisztító berendezést a csomagtartóba (a'la MTV)

  • 2010.07.30 19:50:36fttb

    becserélném az IROC-Z-met :)

  • 2010.07.30 20:01:47$lim*$hady

    Mennyi lehet kb. a végsebessége??

  • 2010.07.30 20:06:19Érdekes

    hát egy 90 fokos kanyarba tőgázzal a holdig fel lehetne pörögni ezzel :D 1400 lojje, haha LOL, de tényleg!

  • 2010.07.30 20:25:14BenTLor

    Asszem nekem inkább csak az ára kéne, okosabban is el lehetne azt költeni. Persze nem mondom, hogy nem elfogadható a tulaj elmebetegsége, sőt!:D

  • 2010.07.30 20:26:05GYUSZI BACSl

    de 13.000 cm3-es motorja akkor sincs, mint az enyémnek, bibibííí

    [link]

  • 2010.07.30 20:27:43Amusing

    basszus egy normális fotó nincs róla?????
    szemből nem csak az orráról? vagy csak engem érdekel hogy néz ki ?

  • 2010.07.30 20:40:37HEEEEE

    leszarom a fotót, leszarom a belsejét :D:D:D
    kérem, kérem, kérem
    :D:D:D:D:D

  • 2010.07.30 20:43:09morcosboci

    Ennyi pénzzel akármiből ki lehetne hozni ezt a teljesítményt...

  • 2010.07.30 20:48:48Astra001

    Gumiznám!
    :)

  • 2010.07.30 20:50:14Bambano

    annyira buzis, annyira haszontalan, annyira tahó, hogy kéne:)))

  • 2010.07.30 20:55:25roobert

    Ismét valami, ami semmire sem jó.
    Az ára kéne, de de nem ilyen hülyén basznám el, az biztos.

  • 2010.07.30 21:28:48victor vacendak

    A 2010-es Chevy Camaro, ami az alap, mitől lenne kőkorszaki GM technológia? Ez már modernizált LS3, nem a régi. Bár a sznobok számára, ami amerikai, az sem fordulni, sem megállni nem képes ócskaság...

  • 2010.07.30 21:37:07Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi

    Egy M3 helyből röhögi körbe az ilyen kispöcsű műmályer szekereket.

  • 2010.07.30 21:41:11makkmarce

    victor vacendak: bezony, ezert is olyan szarok a corvette koridok is a nürnberg ringen :) bezony a szar elavult amerikai technologia miatt :) (azt mar le se merem irni, hogy abba is ls szerias motor van :)

    [link]

  • 2010.07.30 21:55:02twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX

    Szep kis ozvegy csinalo.

  • 2010.07.30 21:57:41Pályaelhagyó autóversenyző

    makkmarce: mokuska, nem az a nagy szam, h egy hatliteres motorbol kihozol negyszaz lovat, hanem ha a 300+ lovad elmegy 10l alatt szazon. egy 911 marpedig elmegy. (mondjuk az osszehasonlitas annyibol nem fair, hogy a porsche a legjobb a reszterheleses optimalizalasban)

    a koridoknel tenyleg latszik, h javult az amcsi autoepites, de amig ugy kezdik a dolgot, hogy "veszunk egy hatliteres motort, aztan..." addig europaban csak masodvonalbeliek lesznek
    (vagy ha szupersport vonalon ohajtanak mozogni, akkor fogadjanak fel egy designert)

  • 2010.07.30 22:03:16Customi

    @Caldera75:

    Tökéletesen egyetértek.

    @Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:

    M3?? Uggyanmár... szerintem injább az a műmájer. Hol van olyan Legendary Kütyükhöz képest, mint egy Camaro vagy egy Mustang??
    Persze, persze, most lehet mondani, hogy azok mekkora szarok, de azért százszor egy olyan kéne, mint egy M3, mert míg azok legendák, addig ezek... érted.

  • 2010.07.30 22:14:25Opel-es Szilix

    Uhh nem egyszerűű gépezet... :D El tudnám viselni...:D

  • 2010.07.30 22:24:24Pizza zabáló

    1000ló. átléptük kényelmessen. mi lessz még?

  • 2010.07.30 22:24:31Gyurmasz

    A képen látható eszköz mindenre és mindenkire veszélyes. Odahaza, még szülői felügyelet mellett sem ajánlatos akár csak álmodozni sem róla.

    Ha lenne róla rendes fotó, akkor látni lehetne a márkajelzések helyén, hogy ez egy Decepticon /álca/. A neve BubleHornet, BumbleBee gonosz nagybátyja, a Transformers III. egyik negatív szereplője.

  • 2010.07.30 22:25:19allahdamit

    Szeintem igen mutatós lett, bár az ára igen meredek, felébe már jó lenne!

    Őőőő, mióta is kőkori egy 2010-es camaro?
    Mert nincs tele minden féle modern kori bizbasszal?
    Tény, h szeretik a helyenként eltúlzott cccm-t, de egy amcsi V8 szüttyögve-hörögve is szerethető masina.

    BMW M3 ezt nem fogja verni még pályán sem, még az én 441kW-os csillagomat sem fogta meg /gyári autókról beszélünk/ :-D
    Akkor ezt?

    Jah, lehet a mercimhez képest kőkori, de ez nem is tud úgy elektronikai nyűgöktől vezérelve világítani mint egy karácsonyfa az autópálya közepén...

  • 2010.07.30 22:42:09balage28

    "A fekete szín miatt azonban inkább csak sejthetőek a körvonalak" - jó lesz az sötét padlizsán lilának is, csak rá kellett volna nézni a képre ;)

  • 2010.07.30 22:56:18BMW4ever:)

    odabasz:D
    Customi: azért az M3 is elég nagy legenda:):P

  • 2010.07.30 23:12:34TSiga

    Nagyon haláli! Betolni a Mozaik utcába engedélyeztetni. Minden aktakukac belefordulna az aknába :-D

  • 2010.07.30 23:13:01Norbert19801118

    Szerintem zsír!

  • 2010.07.30 23:56:12HAJRÁ MAGYAROK

    LOL mekkora amerikai trágya. Futómű nulla, az első kanyarban elszállna. A váltó gondolom valami 3 sebességes lusta automata, ahogy a legtöbb amerikaiban. Egy BMW-hez képest ez sehol nincs, egy G-Power tuningos 6os BMW szanaszét alázná pályán. 400 méteren is csak akkor gyorsulná le a BMW-t ha az 5 mp-el később indulna. Ha hasonlatot kellene mondanom, ez az autó egy rozsdás balta a BMW pedig egy csúcs, STIHL MS880 motorfűrész lenne.

  • 2010.07.31 00:01:17HAJRÁ MAGYAROK

    allahdamit:

    Milyen csillag mi? Így hívják apádék pónilovát? Te max autóskártyában nyomhattál le M3-ast, de nem a pályán. Tudod te milyen technika van abban? Ferrari sem tudja lenyomni.

  • 2010.07.31 00:17:47Önjáró Talajgyalu

    Gáz a verda. Szólni kéne Aknay Norbinak, hogy pöcköljön még egy kicsit a Skoda 100-asán, aztán következő körben lenyomja ezt az izét Tökölön mint egyszer. Lehet hogy 1400 lóerő, de annyi egy gagyibb dízelmozdony is, szóval nem kunszt, ha közben kazánlemezből van összeszegecselve.

    Egyébként kéne. :P

  • 2010.07.31 01:18:31Twilight-addenda

    Jó dolog azaz 1400 paci, csak nincs az a technika amivel le lehet tenni az útra, így nem is tudja gyorsításra kihasználni. Akkor meg, minek. A Barabus TKR is csak bekapcsolt, agyonhangolt ASR-rel tudta legyorsulni a német mágnesvonatot. A gyengébbek kedvéért: A Barabusban is egy felpiszkált V8-as Chevi blokk pörög(1019LE). Csak a dragsterek képesek legyorsulni(0-96 km/h, 1,67 s.!) Megnézném a BMW-s fickókat vele szemben, amikor az F430 spider se képes, nemhogy legyorsulni, hanem utol se érni. Mellesleg a vége 435km/h, A mágnesvonaté 431km/h. Jelenleg a világ leggyorsabb autója amelyik szabályosan rendszámot kaphat.(A Veyron 2-nek még nincs engedélye tudtommal!)

    Peace!

  • 2010.07.31 02:13:50makkmarce

    Pályaelhagyó autóversenyző: mert szerinted a 6 liter szanalmas, szerintem meg az, hogy 4 liter feltoltovel nemaz...Mert szerinted is a tobb alkatresz jobb.. peeersze... de talan utana kene nezni, aztan frocsogni:

    Porsche 911 turbo: 500hp/650Nm 17.3l/8.3l fogyasztas
    Corvette Z06: 505hp/640Nm 15.6l/9.78l azta mekkora kulonbsegek... a porsche a varosban zabal, a vette meg kicsit tobbet autopalyan.. (nemtom ez uj, hogy a sportkocsiknal a fogyasztas lett a legfontosabb? :) )
    A design-rol meg azonkivul, hogy szubjektiv, szerintem a vette merfoldekkel szebb, mint a porsche szeru szappantartok. A masik, az frocsog elavultsagrol, aki egy farmotoros kocsival peldalozik, pont emiatt sziv a porsche, mert ez lenne a "szexepilje" es emiatt kinlodnak is a mernokok. Szanalmas ez a hany liter hany loeros hulyeseg. ennyierovel csinalj egy 1.0 suzuki blokkot titanbol azt basszal ra 3 turbot.

  • 2010.07.31 02:48:34=Daniken=

    Megmondom a frankót...vörös bőr helyett legyen bézs, a motort meg finoman lefojtom 850 lóra...és egész használható lesz...nekem jó lesz úgyis..a formája kurvajóóó.különben ennyi pénzből már akár a Lotusnál is aláraknak olyan futóművet, hogy beszartok...úgyhogy nem reménytelen.

    Amúgy az M3-at nem írnám le, hogy csak a norvégoknál készült M5-öst, meg turbós M3-akat ne is említsem, mert olyan szinten alázták gallyra a Lambókat, Ferrarikat, hogy úgy tűnt mintha állnának a féken.és ennek a pénznek a töredékéből....szóval ez egy szép dizájn, jó forma, oszt ennyi.

  • 2010.07.31 03:24:33Büfés

    Miért is kell egy tuningolt M3-t, M5-t vagy bármilyen tuningolt autót egy gyári Ferrarihoz vagy Lamborghinihez hasonlítani?

    Az E30 M3 legenda. A többi M3 a nyomába sem ér.
    Lehet anyázni.

  • 2010.07.31 04:05:37Imperial 1969

    Szerintem, nem erdemes boncolgatni van-e ertelme egy ilyen szornynek. A lenyeg ha van egy ilyened vagy egy VEYRON-od nem az a lenyeg, hogy mit tudsz kihasznalni belole. Hanem az, hogy a lehetoseg adott es ez az ami megkulonbozteti az ehhez hasonlo dogoket egy 1.0 vvti-tol.

  • 2010.07.31 07:08:46victor vacendak

    Minden idők legjobb motorjait amerika csinálta/csinálja. Mikor már az európai sebességrekorder tuningcégek is Chevy blokkal dolgoznak, a NHRA 8000 lóerős dragsterjeiben szintén GM vagy Dodge motor feszít. Egyszerű, megbízható, végtelenségig húzható, és az űrméret ellenére nem zabál sokat. Bár a Corvette jó fogyasztása a Delhi CD-nek köszönhető.
    Aztán, ha figyelembe vesszük, hogy a ZR1 első fékje a Ferrari 599, a hátsó az Enzo-val közös, a felfüggesztés szintén Delphi szabadalom (és szintén a Ferrari is használja), a bőrt ugyan az a német beszállító készíti, a verseny pedigré miegymás - emellett pedig az ára 3-ada, 4-ede egy Ferkának, hát...nem tudom európa vagy amerika ért jobban hozzá.

  • 2010.07.31 07:27:48xss

    ez az álladó licitálás.. nem sok értelme van..
    ezek presztisek, mivel egyediek, sokpénzű emberek sokeszű fiainak..
    a lambo, ferrari megint luxus, oké h egy agyonszúrt M3 lenyomja, de a szuka valszeg a lamboba ül be mellég cidázni..
    mellesleg M3 gyárilag nem nyom le sok semmit, ill a tuningoltakat is meg lehet fingatni egy húzott suprával..( de ezekről nincs értelme vitázni, m ugyis az számít h egyedileg melyik mennyire van huzva meg pénzelve)

  • 2010.07.31 07:59:49waszabi

    Egyszerű ez. Röffents egyet Camaroval a piros lámpánál, meg ugyanezt tedd meg M3-mal. Nincs kétségem, hogy hova néznek többen szájtátva, libabőrös háttal borzongva. A németek építeni tudnak, az amcsik meg élni, ez nem vitás. De nem ülhetsz meg egy seggel két lovat, ezt meg mi tudjuk. Mindenki maga dönti el, hogy neki mi fontos, de kérem, hogy ha a technikára szavaztál, akkor hagyd élni az élni kívánókat. Stimt?

  • 2010.07.31 08:05:02waszabi

    A szemlélet más, értsük meg. Odaát az utca emberének készül a Corvette. Mérnök vagy oder van egy kisboltod, 50ezer dolcsiért a Tiéd lehet. Mert embernek néznek. Nem azt mondják, hogy csak a krémnek legyne ilyenje. Kérhetnének érte 100-at is, akkor is megvennék. De nem ez a fontos, így is megvan a hasznuk. Ezt itt az EUban, ahol a feudalista szemlélet uralkodik még mindig - és még sokáig fog -, nos , még sokáig nem fogják érteni.

  • 2010.07.31 09:51:42dízeles

    Ajánlom mindnekinek a Lingenfelter.com oldalt. Persze hogy amcsi a tuning cég. 2007-es irigység sárga 2 feltöltős Z06-os. Teljesítménye benzin minőség függően 1100 és 1400 paci. Mind ez 3 évvel ez előtt!!! Van (volt) fent videón repülőtéri kifuton többszöri gyorsulási próba, de a hangjából csak a két feltöltő sikítása maradt meg, semmi egyébb. Másik videón a fékpados próbán indításkor a gumik elfüstöltek a mérő görgőkön. Igaz hogy nem volt rajta mindenféle biz-basz és szárny, de mondjuk bukócső igen, és a mikor a pasi 2-ből 3-ba nyomta gyorsuláskor (mert pesrze hogy kéziváltós!!!), akkor a verda orra emelkedett vagy 10 centit...

  • 2010.07.31 11:27:07=Daniken=

    büfés:

    azért hoztam fel, mert ez az autó sem gyári, ugyanúgy épített autó, tehát van létjogosultsága egy turbós M3-M5-nek. de én nem is igazán "flame" miatt írtam ezt, mert tudom hogy mekkora feeling amikor megröffen egy ormótlan amcsi nyomórudas V8...és tudom, hogy milyen , amikor egy bmw V8 a maga repülőgép hangjával megfeszül a hajtásláncba és mögötted kíméletlenül eltűnnek a kollégák a semmibe, mint egy számítógépes játékban.:-D

    wasabi:

    ez egy nagy igazság és ha vmiért imádnék odakint élni-bár nem tervezem-az az, hogy 3-4 év alatt lenne legalább egy 6-7 autós flottám a 635CSI-től kezdve a legdurvább hörgős amcsi gépekig, az biztos.Kánaán. Ja, és hogy pukkasszam a polgárokat: ott 5.5 mllióért(HUF) besétálsz és veszel egy zsír új, fullosan felszerelt 350Zmost már 370Z-t, ami szintén őrületes élmény..mi meg itt megfizetjük az európai stílust rgadóval, mindennel együtt busásan... ott meg nem téma, hogy egy havi fizetésből hány gallon benzint veszel...annak ellenére, hogy már jó ideje ott sem kolbászból van a kerítés...

  • 2010.07.31 12:48:43switch

    Hogy lehet ilyen dilletánsan, a tuninghoz nem nagyon értve megírni egy cikket? LoL
    A szerzőnek halvány segéd fogalma nincs róla, hogy néz ki egy dragster, mert ha lenne, nem írta volt egy peres gumis, nagyfelnis autóval kapcsolatban.
    Gyász...

  • 2010.07.31 13:01:18switch

    Tele vannak a kommentelők teljesen téves infókkal, és előítéletekkel sajnos.
    Pl az említett 8000LE-s NHRA dragsterekben nem GM, vagy Ford motor van, hanem azokra max a furat távolságban hasonlító, teljesen egyedi tervezésű, gyártású víztér nélküli motortömbökre szerelt full CNC-s hengerfejek, stb, stb. Bizonoys értelemben véve az is ugynolyan csúcstechnika, mint a az F1.

    Én csak az egy turbón csodálkozom, jobb helyeken kettőt tesznek fel.
    Érdemes felkeresni mondjuk a Nelson Engineering oldalát:
    [link]
    [link]

  • 2010.07.31 13:05:29Merida001

    Többen fikázzák ezt a verdát...mintha lenne bárkinek is valami hasonló árfekvésű verdája!!:)))
    Én szeretem az összes német nagyágyút (akár Porsche, BMW...)de az tény, hogy ezt az amcsi verdát jobban megnéznék az utcán, mert 10-ből 9-en nem tudnák, hogy "mi ez". Formája meg egyáltalán nem rossz.
    BMW-t nagyon szeretem, de ott egy "alap" 5-ös meg egy M5-ös között optikailag nincs az a kva nagy különbség. Szolidan adják elő a sportos megjelenést. De a kasztni tervezésénél is mindig ott van az elegancia. Itt az amcsiék a vérbeli izomautó megjelenést is előtérbe helyezték. Tesztoszteron bomba a hatás...

  • 2010.07.31 13:21:37Double

    Félelmetes ez a verda!!! Volt szerencsém 960 lovas trans am ot vezetni előre eltolódott a futómű hátul. Sok ördög autóm volt már, de ez valóban egy komoly teljesítmény. A mostani hondám is megeszi a Carrera-kat, és volt elötte egy 320 lovas tigrám. Igen 320 ló. nagyot lépett sok pénzben volt és félelmeteseket lépett összkeréken negyedik fokozatban is elforgott. Ez a Camaro ez egy remekmű szerintem, rengeteg benne a munka, és a belefeccölt pénz is. Bekell valanom a Camaro amúgy is a szívem csücske, de azt gondolom ilyen autóm nem lesz. :) Egy ilyen autóhoz komoly tudás kell már, picit sem vicces verda maximálisan félelmetes.
    Azért kipróbálnám. Lássuk be azt is, hogy remekül meglett építve ez a Camaro. Nekem nagyon tetszik minden porcikája ennek az izomgépnek.

  • 2010.07.31 13:30:39switch

    Double: Tigra összkerékkel?! Ami 320le-vel negyedikban?! eltekeri a kerekeit? LOL!
    Legközelebb hihetőbbet füllentsél;-)
    Jóval 320Le fölé tuningolt Subaruk, EVO-k nem tekerik el negyedikben a kereküket.
    Tigra alá hogy bűvölted az összkerék hajtást?
    Egyelőre nincs több kérdésem.

  • 2010.07.31 19:12:48martinhw81

    @Hajrá Magyarok:
    BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW!BMW! Ha nincs béemvéd akkor már emberszámba se vesznek a sikeres, gazdag, jólszituált emberek akik a társadalom krémjét alkotják. Más is tud nagyszerű autót gyártani nemcsak a Bajorok.

  • 2010.08.02 10:57:50gabesz76

    Biztos pöpecebb egy M3, de azért ha stílus akkor Ferrari:-)
    Nekem speciál egy akármilyen M3, M5-nél jobban kellene egy 68-as Corvette. Na az is egy más stílus.
    Az M3-asoddal meg azt mondják: ez is valami bűnöző, behajtó stb. Elnézést azon BMW tulajoktól, akik becsületes üzletemberek és egy ilyen precíz gépet birtokolnak, mert nekik ez tetszik. De nekik nincs is a tarkójukra tetoválva:-)Ja és nem azért, hogy Siófokon a strandon mindenki tudja hol a helye:-)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass