Már nem életveszélyes a Prius

2010.08.26. 15:43

A gyalogosok félelmetesnek találták a Toyotát, amely alacsony tempó mellett sokszor okozott meglepetést. A problémát egy egyszerű zajkeltő szerkezettel orvosolták.

A hang egy egyszerű hangszóróból érkezik a motorháztető alól, és az autó sebességétől függő magasságú, hogy segítsen felmérni a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak az autó mozgásának irányát és az érkezés idejét. A berendezés így megfelel a japán kormány ajánlásának, amelyet elsősorban a vakok és gyengén látók helyi szervezeteinek javaslatai alapján állítottak össze. A hangkeltőt egyelőre csak Japánban kínálják a Priushoz, az ára pedig 12 600 jen, vagyis átszámítva mintegy 33 ezer forint. Nem kizárt azonban, hogy később másutt is kínálni kezdik, hiszen Európában vagy Észak-Amerikában ugyanúgy problémát okoz a motorhang hiánya, mint Japánban.

Nem a Toyota az egyetlen, ahol foglalkoznak a kérdéssel. A Nissan villanyautója, a Leaf 50 km/h alatti tempónál gázturbinaszerű süvítéssel jelzi az érkezését – a tervezők szerint nagyobb tempónál már elegendő zajt keltenek a gumiabroncsok és a légörvények. Ugyanakkor várható, hogy később a nagyobb autópiacokon konkrét szabályokat fogadnak el a személyautók minimális zajszintjére vonatkozóan, ha a hibrid és az elektromos járművek elkezdenek terjedni.