Vadiúj boxermotor Subarukba

2010.09.24. 13:23

Elkészült a kompakt négyhengeres harmadik generációja – nyomatékosabb és takarékosabb, mint az elődjei voltak, igaz, ehhez az alapoktól kellett újratervezni.

nuboxer

Talán furcsának tűnhet, hogy a Subaru kitart a drága boxerelrendezés mellett, de megvan rá a jó okuk. Igaz ugyan, hogy kettő helyett négy vezérműtengely kell, és úgy általában is sokkal több alkatrészből áll, mint a többi négyhengeres, viszont csak ez elég rövid és alacsony, hogy hosszában építsék az első tengely elé, és mégse okozzon orrnehézséget – ami viszont a Subaru összkerékhajtását használva kikerülhetetlen. A formátum tehát kötött, viszont most érkezett el az ideje, hogy a részleteket teljesen átdolgozzák.

Ezúttal a motor legfontosabb részeit érintette az átalakítás: teljesen újak a dugattyúk, az égéstér, a forgattyús mechanizmus, és ennek megfelelően minden más is kicserélődött. Az eddig használt motor kétliteres változata rövid löketű volt: a henger furatátmérője 92, a lökethossz 75 mm volt, ami elsősorban magas fordulatszámon kedvező, az újnál viszont 84-es hengerfurathoz 90-es löket társul, ami elméletben alacsonyabb fordulatszám mellett eredményez nyomatékosabb karaktert. A geometria persze nem mond sokat a lényegről, hiszen az égésterek kialakítása, illetve a szelepek, a gyújtás és a befecskendezés vezérlése sokkal többet számít a végeredményt tekintve, az ezekre vonatkozó adatok viszont már nem publikusak.

Mindenesetre az új motor 150 helyett 148 lóerős, a csúcsnyomatéka viszont nőtt, 191-ről 196 Nm-re. A lényeg azonban nem a kissé megváltozott karakter, hanem a fogyasztás mintegy 10%-os csökkenése – ezért kezdtek egyáltalán hozzá az új motor kifejlesztéséhez. A motorból később lesz 2,5 literes változat is, és elsőként a Forester kapja meg, bár több mint valószínű, hogy egy-két éven belül mindenütt leváltják a régi négyhengerest. Sőt, úgy hallani, nem csak a Subaru, de a Toyota is felhasználná, ha másutt nem is, a közös fejlesztésű sportkocsiban biztosan.