Gyártani szeretnék a Citroen strandautót

2010.09.30. 06:58

A Lacoste most ugyan még csak tanulmány, de rövidesen valóságos, megvehető termékké válhat. A Peugeot és a Citroen kisszériás autók gyártásába kezd, méghozzá házon belül.

A fotók láttán nem gondolná az ember, hogy a Citroen felfújható tetejű, mosható belsejű homokfutója valaha is túljuthat a tanulmányautó-fázison, pedig a franciák a legújabb hírek szerint a gyártás megszervezésén dolgoznak. Több olyan, elsősorban egy-egy szűkebb rétegnek szóló modellt is forgalmazni szeretnének ugyanis, amelyekből legfeljebb évi néhány ezer példányt lehet eladni, így már megérheti beállítani egy üzemcsarnokot kis sorozatú termelésre.

A Lacoste mellett a tavaly bemutatott kétszemélyes városi törpe, a BB1 lenne a másik ilyen különleges rétegmodell. Mindkét autó ugyanazokra az alapokra épülne: a farmotoros Mitsubishi i rövidített és szélesített padlólemezére. Ezt a platformot ugyanis könnyen módosíthatóra tervezték, eredetileg a Smart ForTwo számára, de a jóval hosszabb, négyszemélyes Mitsubishi kiskocsi alapjaként is bevált. Nem csodálkoznánk rajta, ha a BB1 és a Lacoste mellett felbukkanna akár még két-három másik fura kisautó, amelyek azonos gyártósoron készülhetnének – így akár hasznot is hozhatnának a francia gyártónak.

A BB1 és a Lacoste gyártása elsődlegesen persze nem anyagi szempontból lehet hasznos, sokkal inkább a gyártó arculatának polírozása a PSA csoport célja. Ha több ilyen érdekes, fiatalos hangulatú autót is kínálnának, az legalább annyi hasznot hajtana, mint egy rali-világbajnoki cím vagy egy Le Mans-i győzelem.