Ebből sem lesz egyhamar szériagyártás

2010.10.04. 06:35

Ezekkel a paraméterekkel aligha lesz a Seat felfrissített, teljesen elektromos tanulmányautójából szériagyártott termék: a tűzpiros kupé ugyan tíz másodperc alatt feltornássza magát 100 km/h-ig álló helyzetből, de hosszú távon csak 68 lóerőt tud leadni, az egy feltöltéssel megtett út hossza pedig 130 kilométer – amire azt hittük, csupán tréfa, pedig nem.

A tanulmány kupé 3,83 méter hosszú – tehát mintegy 20 centivel rövidebb, mint az Ibiza –, 1,77 méter széles. Az elektromos motort az első tengelyhez szerelték, a lítiumos akkupakkot pedig bebújtatták a csomagtartó fenéklemeze alá.

Az IBE hajtása maximum 102 lóerőt tud leadni, ehhez 200 newtonméteres nyomatékérték tartozik: a 0–100 km/h-s sprint 9,7 másodperc alatt megvan, a maximális sebesség 160 km/h.

Persze a 102 lovat csak pár másodpercig élvezhetjük, padlógázas gyorsításoknál mondjuk: a folyamatos, tartós erőleadást 68 lóban korlátozza a gyár, amihez még így is elég szerény, 130 kilométeres hatótáv tartozik.

Hiába lassúcska, hiába gyengécske, hiába építették könnyűre (1100 kilogramm), az egy feltöltéssel megtehető bő száz kilométert nem veszi be a mai fogyasztói társadalom gyomra.