Feltámad az igazi Porsche Targa

2010.10.15. 17:20 Módosítva: 2010.10.15. 17:20

Negyvenhárom éve mutatták be az eredetit, de a különleges tetőforma még most is frissnek hat. Ezúttal az egyik legismertebb német tuningműhely, a Ruf porolta le az ötletet – aki akar, vásárolhat is tőlük igazi Targát.

A jellegzetes karosszériastílust a Porsche annak idején kényszermegoldásként találta ki. A tervezés idején úgy tűnt, hogy Észak-Amerikában nem lehet majd teljesen nyitott autókat forgalmazni, mivel a hatóságok azt hangoztatták, hogy ezek nem biztonságosak. Így került a nyitott 911-esre vaskos bukókeret, külön beilleszthető tetőpanel, és a térérzet kedvéért hatalmas hátsó panoráma-ablak. A kabriókat ugyan nem tiltották be, de a Porschének jól állt az új tető, így jó néhány évig gyártásban maradt. A Porsche azonban végül szakított a megoldással – a mai 911-eseken a Targa elnevezés a teljes, eltolható üvegtetőt jelenti. A Rufnál azonban úgy látják, akad épp elég potenciális vásárló, aki szívesen látná korszerű 911-esén az eredeti Targa-tetőt, így készítettek egy ilyen modellt.

A Ruf Roadster csak annyiban tér el a klasszikus Targától, hogy itt a hátsó üvegtől is meg lehet szabadulni néhány mozdulattal, a tetőpanel pedig kétrészes. A fémes színű bukókeretet azonban meghagyták, így a hangulat pont olyan, mint az ős példakép esetében. Az autót kétféle motorral – 400 lovas szívó vagy 450 lóerős, turbós hathengeressel – lehet megrendelni, és persze választható összkerékhajtás, illetve dupla kuplungos váltó is. Egy ilyen átalakított Porsche persze nem olcsó, az alapkivitelért is 195 ezer eurót, azaz mintegy 54 millió forintot kérnek.