Ronggyá tört az olcsó kínai autó

2010.10.21. 11:10

A Geelynek van mit tanulnia új szerzeményétől, a Volvótól. Ha sikerül, talán nem kap többször nulla csillagot töréstesztre.

Nem ez az első alkalom, hogy egy kínai autó elvérzik a törésteszteken, de ezúttal nem Európában zajlott a fatális eredményt hozó mérés. A viszonylag friss LatinNCAP törte össze a légzsák nélküli, több dél-amerikai országban forgalmazott Geely CK szedánt. A mérésben a tesztautó oldalán elhelyezett matrica tanúsága szerint az ADAC is segédkezett – tőlük származik a mérési eljárás – és a körülmények ugyanazok, mint az EuroNCAP méréseinél. Így érthető, hogy a filléres kínai autó itt is elvérzett: egyetlen csillagot sem kapott. A képeket nézve ezen nem is csodálkozunk: a karosszéria teljesen rágyűrődött az első ülésekre, és a bábúk sérülései arra mutattak, hogy a sofőrnek egy ép porcikája sem maradt volna, ha valódi balesetet szenved egy ilyen autóban.

Mindez gyakorlatilag azt mutatja, hogy a Geely autója biztonsági szempontból azonos szinten áll a húsz évvel ezelőtti európai átlagautókéval, ami a világ nagy részén piacképtelenné teszi ezeket az autókat. Ennek fényében érthető, hogy mire kellett a Volvo a cégnek – a svédek tapasztalt fejlesztőgárdájával a Geely évtizedek méregdrága fejlesztőmunkáját ugorhatja át biztonsági szempontból.