A Renault lenyomná a Tesla Roadstert?

2010.10.29. 16:08

Úgy hallani, a franciák is szemet vetettek a környezetbarát sportkocsik egyelőre még nem túl bőséges piacára. A Dezir tanulmány szériaváltozata lehet a belépőjük, amely hasonlóan dinamikusnak ígérkezik, mint a Tesla Roadster, de jóval olcsóbb lehet annál.

A tisztán elektromos kupé csupán 900 kilogrammot nyom, viszont egy 150 lóerős villanymotor mozgatja, amely elsősorban nagy, a fordulatszámtól csak kismértékben függő nyomatékleadásának köszönhetően akár 5 másodperc alatt gyorsítja a gépet 100 km/h-ra. Az autó végsebességét ugyan 180 km/h-ra korlátozták, és a hatótávolsága is csak 160 kilométer, de ezekkel a paraméterekkel is nagyszerű élményautózást ígér a Dezir kanyargós szerpentineken vagy zárt versenypályán. Így eredményesen célozhatják meg vele a Tesla sportkocsi célközönségét, különösen úgy, ha a Lotus Elise alapú amerikai gép 100 ezer eurós ára alá tudnak menni.

Úgy tudjuk, erre van is esély, hiszen az alkatrészek zömét már létező autókból veszik át. A padlólemez a középmotoros Mégane Trophyból jön, a hajtáslánc pedig a Fluence elektromos kiviteléből, amelynek a gyártása a tervek szerint 2011-ben indul.