Ez lesz a legocsmányabb Aston Martin?

2010.10.31. 12:35 Módosítva: 2010-10-31 12:35:01

A tavalyi Genfi Autószalonon mutatta be az Aston Martin a Lagonda Concept tanulmányt – aki látta, hüledezve fogta a fejét, hová is gurulhatott a pirula a briteknél. David Richards, az Aston elnöke szép csendben le is állíttatta a fejlesztést, de most úgy tűnik, ismét elővették a terveket.

Közvetlenül Ulrich Beztől, a cég ügyvezetőjétől származnak az információk, melyek szerint újraélesztették a Lagonda projektet, sőt, már a célegyenesben járnak. Kínában, Oroszországban és a Közel-Keleten akkora kereslet van a luxusterepjárókra, hogy az Aston Martin nem hagyhatja ki ezt a ziccert.

Az összkerékhajtású SUV-ot nagy valószínűséggel egy partnerrel együtt fogják gyártani, nyilatkozta Bez, vagyis nem teljes mértékben saját fejlesztésről van szó. Mivel a Lagonda tanulmányautó Mercedes GL-alapokra épült, az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a szériatermék is a németek közreműködésével készül majd. Ezzel az Aston Martin a Cygnethez hasonlóan, kevés ráfordítással beléphet egy új szegmensbe, amely ráadásul igencsak jövedelmezőnek tűnik.