Olcsóbb lesz a kötelező biztosítás?!

2010.11.01. 13:00

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves átlagdíja a 2010-es 25 ezer forintról jövőre 17 ezer forint alá esik az ügyfelek első díjszámításai alapján, az árcsökkenés tehát meghaladja a 30 százalékot – közölte a netrisk.hu internetes alkusz a nála elvégzett valós kalkulációk alapján az MTI-vel.

Aki nem vált biztosítót, stagnáló vagy emelkedő biztosítási díjra számíthat, az átszerződőknek viszont 90 százaléka találhat a meglévőnél kedvezőbb ajánlatot az eddig végzett kalkulációk szerint. Ezért elképzelhető, hogy a váltók száma a legoptimistább prognózisokat is túlszárnyalva megközelíti a 2 milliót az idén, amely a teljes járműpark felét teszi ki – áll a közleményben.

A hétfő hajnalban mind a 14 biztosítóra elvégzett díjszámítások, valamint az első szerződéskötések gyorsmérlege alapján a vártnál is jobban esik a kötelező biztosítások ára. Az első átszerződők jellemzően azon ügyfelek közül kerülnek ki, akik minden évben váltanak. A statisztika szerint ugyanakkor még közülük is tízből kilencen találnak a meglévőnél jobb ajánlatot, átlagos megtakarításuk pedig meghaladja a 12 ezer forintot.

A fokozódó átszerződési kedv az on-line biztosításközvetítésben is rekordszámú felhasználót hozhat. Tavaly már több mint félmillió autós használta az internetet szerződése újrakötésére – olvasható a közleményben.