Űrhajó-hangú Audik jönnek?

2010.11.04. 14:05

A jövő luxusautóinak is jól kell szólniuk, még akkor is, ha a motor már nem kelt hangot. Az Audi azonban meg sem próbálja utánozni a belső égésű motorok zajait jövőbeli elektromos járműveinél, inkább új hangminták kikeverésével próbálkoznak a német tervezők.

A hibrid és elektromos járművek hangtalansága régi probléma: a gyalogosok sok esetben nem veszik észre a közeledésüket, sőt, egyes közlekedőknek, amilyenek a vak és gyengén látó emberek, esélyük sincs észrevenni, ha egy ilyen autó közeledik. A balesetveszély kivédése érdekében Japánban már törvényt is hoztak, hogy a túl halkan üzemelő járművekbe valamilyen zajforrást kell építeni. Eddig több megoldás is létezett, a visszajátszott V8-as bugyborékolástól a csipogó hangot előállító hanggenerátorig. Az Audi szerint azonban egyik sem jó irány.

Dr. Ralf Kunkel, az Audi akusztikai részlegének vezetője azt mondja, valami másra volna szükség, valami jellegzetesebbre. „Azok a hangok, amelyeket a filmekben adnak az űrhajóknak, emlékeztetnek is az autóhangokra, de azért egyértelműen különböznek is azoktól. Ezt kifejezetten érdekes megközelítésnek találom. A mi autóhangunk valami ilyesmi lesz, hasonló ahhoz, amilyen az Audi RSQ hangja volt. Azé az autóé, amelyet az I, Robot című sci-fiben vezetett a főhős.” A fejlesztések eredményeit egyelőre az e-Tron tanulmányokon tesztelik, de ha valóban lesznek tisztán elektromos, vagy hibrid hajtású Audi szériamodellek néhány év múlva, akkor már gyakorlati haszna is lesz ennek a különös fejlesztési projektnek.