A Subaru Impreza végre szép lesz

2010.11.18. 13:22

Talán véget ér a Subaru formatervezők régóta tartó bénázása – legalábbis erre utal az autó, amelyet Los Angelesben állítottak ki.

A lendületes négyajtóst ráadásul Impreza Design Conceptnek hívják, ami több mint egyértelmű utalás arra vonatkozóan, hogy mi a szándékuk a formatervvel. Nemrég a Legacy is hasonlóan kezdte, és minimális változtatásokkal gyártásba is került, így alighanem az Impreza tanulmány sorsa is hasonló lesz. Az új forma egyébként egész szokatlan: a tető íve gyakorlatilag összeköti a két tengelyvonalat, így a kabin egészen előrenyúlik, a vaskos sárvédőszélesítések, a hatszög-hűtőmaszk és a felfelé húzott fényszórók pedig határozott agresszivitást kölcsönöznek a járműnek. Még a farrész kialakítása sem tűnik sablonosnak, a formába integrált légterelővel és a sarkokat kitöltő lámpákkal. Érdekes, hogy felfedezhető a rokonság az esetlen Legacyval, csakhogy itt velehogy minden részlet a helyére került.

A tanulmány műszaki alapjai persze a megszokott sémákat követi: hosszában álló négyhengeres, 2 literes bokszermotor és állandó összkerék-hajtás, a kettő között pedig egy fokozatmentes Lineartronic CVT váltó. A tanulmányautó persze nem az igazi elvetemült részletek nélkül – ilyenek a belső tér kéken világító díszítőelemei, vagy az érintőkijelzővel ellátott kormánykerék – de ezek az ok az elemek, amelyek a szériamodellből várhatóan kimaradnak.

A Subarutól megszokhattuk, hogy nem tartja a megszokott öt éves modellváltási ciklust, ahogy a többi japán gyártó, inkább hét évente cserélték az autóikat. Elképzelhető azonban, hogy most, a Toyotával a hátuk mögött változtatnak ezen. Az aktuális Impreza ugyanis csupán három éves, így ha csak 2012-re érkezik az utód, akkor sem éri meg elődei életkorát.