Nissan Quest, az egyterűek királya

2010.11.19. 15:38 Módosítva: 2010.11.19. 15:38

Az új japán buszlimuzin elég fura arcot vág, de méretben és kényelemben felülmúlhatatlannak tűnik.

A Nissan korábban szokatlan, gömbölyded egyterűket kínált Quest néven, az új generáció azonban teljesen más karakter: hatalmas féltégla, amelyet ugyanakkor néhány éllel és az orr-rész szokatlan kialakításával sikerült kiemelni a középszerből. Az autó elejét az egyetlen trapéz-formába integrált hűtőmaszk-fényszórópár egység uralja – úgy néz ki, ez az a megoldás, amely mellett senki nem tud véleményalkotás nélkül elmenni. Ez pedig épp ebben a kategóriában igazán lényeges, hiszen egyterűje szinte minden gyártónak van, de többségükben olyan szűrke, átlagos megjelenésű járművek, amelyeket szinte lehetelen észrevétetni a vásárlókkal.

A Quest másik markáns tulajdonsága a mérete: 5,1 méter hosszú, és 2,99 méter a tengelytávja, így heten kényelmesen elférnek benne. A szögletes alapforma nagy előnye, hogy a gigászi teret viszonylag jól ki lehet használni, így már csak a hátsó két ülést lehajtva is furgon-méretű, sík padlózatú csomagtartó adódik. A belső méreteit egyelőre nem ismerjük, de annyi a képek alapján is világos, hogy ebben jól elfér akár egy ötgyermekes család is, az összes holmijával, de akár költöztetőautónak is beválna. Az extrák persze inkább az előbbi feladathoz passzolnak, például a 11 hüvelykes fejtámla-monitorok, amelyek révén a gyerekek akár órákra is leköthetők egy-egy jó mesefilmmel.

A hajtás is az autó méreteihez és karakteréhez illik: a Nissan jól ismert 3,5 literes V6-os motorjának egyik legvisszafogottabb, 253 lóerős és 320 Nm csúcsnyomatékú változatát építik bele, fokozatmentes automata váltóval. Ez a jármű nem a száguldásról szól, inkább folyamatos, egyenletes tempójú, órákig tartó utazásról, ami olyan jellemző az Észak-Amerikában.

A Nissan egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában tervezi forgalmazni az óriás-egyterűt, ott azonban komoly eredményeket vár tőle.