Alain Prost új Daciát kap

2010.11.24. 06:49 Módosítva: 2010-11-24 07:36:39

A kék csoda tavaly egy ezüstéremre volt elegendő, az idén azonban tovább tökéletesítették.

A Trophée Androsra készített Dacia versenyautót annak idején előbb láttuk, mint a szériagyártmányt, és a versenyeken bizonyította is, hogy az építői értik a dolgukat. Nem mintha Prost Dusterének bármi köze volna a sorozatgyártású modellhez a lámpatesteken, a hűtőrácson és a szélvédőn kívül. A műanyag elemek alatt masszív acélcső vázszerkezetet találunk, és egy háromliteres V6-os középmotort, szekvenciális váltóval és összkerék-hajtással. A cél idén persze már az aranyérem, így a VQ30 jelzésű motorból, amely továbbra is 350 lóerős, 20 Nm-rel több nyomatékot hoztak ki, és a futóművet is átalakították, hogy még stabilabban csússzon a havas jégen.

„Arra az alapra építkezünk, amit tavaly télen leraktunk. Tavaly az új autóval még nem volt könnyű az élen menni. Az idén azonban már a bajnokság a cél, és a tesztek azt igazolják, hogy jó esélyünk van a győzelemre.” – nyilatkozta Prost, miután két napot töltött az átalakított autó volánja mögött.