Feltámasztják a De Tomaso márkát

2010.11.26. 08:30

Már jövő tavasszal bemutatják az első vadonatúj típust, könnyű alumínium karosszériával és erős motorral.

A De Tomaso kálváriája a 2004-es csőd óta tart, de úgy tűnik, egy olasz befektető révén rövidesen ismét készülhetnek drága és különleges autók a legendás T betűs márkajelzéssel. Gian Mario Rossignolo nemrég tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, hogy már most háromféle típus fejlesztésén dolgoznak. Ezek közül az első egy sportos SUV lesz, amelyet már jövő tavasszal, a Genfi Autószalonon kiállítanak, majd 2012-ben egy szedán érkezik, és végül, 2013-ban lelepleznek egy vadonatúj sportkocsit is. Mindhárom modell saját fejlesztésű, alumínium struktúrára épül majd, de a hajtásrendszert valamelyik nagyobb gyártótól vásárolják majd. Rossignolo azt mondja, tárgyaltak a Peugeot csoporttal, illetve a Forddal és a General Motorsszal is, mint lehetséges motorszállítóval, erős V6-os és V8-as motorok vásárlásáról. A befektető szerint a csúcsmodellek 500 lóerő körüli teljesítményű motorokkal érkeznek majd.

Az új modelleket valamelyik kihasználatlan olasz autógyárban készítik majd. Egyelőre nem biztos, hogy melyikben: szóba került a Pininfarina összeszerelő üzeme, illetve a Fiat amúgy bezárásra ívélt szicíliai gyára, amelynek a fenntartásába alighanem az olasz kormány is beszállna. Ez utóbbi lehetőség azonban nem látszik túl valószínűnek, miután a három típusból összesen évi tízezer példányt terveznek előállítani, Termini Imeresében azonban jóval nagyobb volumenű termelésre vannak berendezkedve.

A kis olasz sportkocsigyártó a 80-as évek közepén egész kis autóipari birodalom középpontja volt – a De Tomaso csoport része volt a Maserati és az Innocenti márka is – de az alapító halála után gyorsan összeomlott minden. Az 1990-es évek közepére gyakorlatilag megszűnt a termelés, de csak 2004-ben ment végleg csődbe a cég. Azóta több alkalommal is felmerült a De Tomaso feltámasztásának lehetősége, de ez az első alkalom, hogy némi valós remény is látszik a tervek megvalósítására.