Rendőrautó a bűnözőkért?

2010.12.04. 18:08

A fényhidas Mini sportosnak néz ki, de még járőrözésre is csak megszorításokkal volna alkalmas. Ha ez a jövő, a bűnözők dörzsölhetik a tenyerüket.

A jó kiállású gépet a BMW specialista AC Schnitzer készítette a Tune it! Safe! programra, amely hagyományosan agyontuningolt rendőrautókat eredményez. Korábban már más cégek is készítettek fényhidas Mercedeseket, Porschékat és BMW-ket, abból a célból, hogy az ellenőrizetlen sufnituning ellen foglaljanak állást. A legtöbb ilyen egyedi autó hagyományos, bár a szokásosnál jóval erősebb motorral készül, de az AC Schnitzer szakemberei ezúttal az elektromos Mini prototípusok egyikét alakították át. Az ötlet elméletben jó, de ha azt nézzük, hogy egy ilyen gép elméleti hatótávolsága legfeljebb 200 kilométer, és ezt is csak úgy tudja, ha kifejezetten lassan közlekednek vele, legfeljebb lassú cirkálásban bírna végig egy napot járőrszolgálatban. Üldözésre is csak akkor alkalmas, ha a bűnözők sem haladnak gyorsabban 150 km/h-nál, és még van elég szufla az akksikban, különben könnyen előfordulhat, hogy egyszerűen faképnél hagyják.

Nem valószínű persze, hogy a német rendőrség épp ilyen villany-Minikkel kezdené üldözni a bűnt a közeljövőben, hiszen maga az alapautó is csak néhány tucat példányban létezik. Arra viszont kiválóan megfelel, amire tervezték, azaz hogy az Essen Motor Show-n felkeltse a közönség érdeklődését.