A Porsche nyert, az Audi vesztett

2010.12.08. 12:03

Eldőlt a belháború a Volkswagen csoporton belül: a jövőben Porsche fejlesztheti a legdrágább luxus- és sportautókat az összes márka számára.

A belső érdekellentét akkor keletkezett a VW-nél, amikor kiderült, hogy a Porsche is a cégcsoport része lesz. Korábban ugyanis elsősorban az Audi feladata volt a sportkocsi-fejlesztés Volkswagenéknél: Ingolstadtban keletkeztek az összes sportkocsi műszaki alapjai, így az Audi R8-as mellett például a Lamborghini Gallardóban használt elemek nagy része is. A Porsche érkeztével azonban joggal merült fel a kérdés, hogy miért fejlesztenének hasonló modelleket két helyen a cégen belül, azaz vagy az Audinak, vagy a Porschének mindenképp fel kellett áldoznia sportkocsi-projektjeinek egy részét. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Lamborghinik bármelyikét, vagy akár az Audi R8-ast megszüntetnék, de a jövőben ezeknek a modelleknek az alapjait is a Porsche fejleszti majd.

Ha minden igaz, két általános platform fejlesztése folyik majd a Porschénél, Weissachban. Az egyik egy olyan építőkészlet lesz, amelyből orr- és középmotoros sportkocsik egyaránt kialakíthatók, sőt, alighanem a farmotoros 911-es széria is ebből az alkatrész-készletből építkezik majd két generációváltás múlva. A feladat nem egyszerű, hiszen ugyanazokra a főegységekre fel kell tudni építeni az olcsó és könnyű Volkswagen roadstertől a következő Gallardóig és a Bentley nagy, orrmotoros kupéjáig szinte mindent. A másik feladat a Panamera technikájának megosztása: a Porsche állítólag a Lamborghini és a Bentley számára is hozzáférhetővé teszi a négyajtós kupé műszaki alapjait, így mindkét márka megépítheti a saját variációját erre a témára is.

A Porsche győzelme az Audi sportkocsi-fejlesztői számára alighanem új feladatokat jelent, bár munkában aligha lesz hiány: a VW csoport mérnökei már most is alig bírják a cégvezetés által diktált modellfrissítési és kínálatbővítési tempót.