Nehéz terepre készül a Jaguar

2010.12.10. 19:07 Módosítva: 2010.12.10. 19:07

A brit márka kitörne a skatulyából, ahová az elmúlt évtizedekben került: terepjárók és kombik szerepelnek a terveikben.

A márka új igazgatója, Adrian Hallmark szerint ahhoz, hogy a Jaguar túléljen, nem elég tartania magát a hagyományokhoz, és néhány drága szedánból és kupéból összeállítani a teljes palettát. Szélesebb választék kell a szakember szerint: a megszokottól eltérő, praktikusabb modellek. Az egyik első, megvalósítandó terv egy SUV elkészítése lenne, akár azon az áron is, hogy a testvérmárka, a Land Rover vadászterületére is belépnek ezzel. Két hasonló fazonú modell persze nem feltétlenül zavarja egymást a piacon, jól mutatja ezt a Volkswagen Touareg és az Audi Q7-es példája, és alighanem a Jaguar is valami ilyesfajta egymás mellett élést képzel el a Range Rover luxusterepjárói és saját SUV-ja között.

A jelenlegi modellekből is többféle változat bemutatását tervezik, készül például a Jaguar XF kombi változata, amelytől az eladások jelentős, akár 30-40%-os növekedését várja a cég. Ugyanakkor a jövő Jaguarjai alighanem drágábbak lesznek mint a jelenlegiek, hiszen már az XF-et is alumínium karosszériával szeretnék gyártani, mint az XJ-t, a könnyűfém azonban már alapanyagként is drágább az acélnál, nem beszélve a megmunkálásával kapcsolatos nehézségekről. Ugyanakkor valamelyest kompenzálná a költségeket, hogy így az XJ és az XF egyazon padlólemezre, sőt, egyazon gyártósoron készülhetne.