Milliónyi Honda Jazz veszélyes?

2010.12.16. 18:09

Mintegy 1,35 millió kisautót hív vissza a japán gyártó egy apró, de annál kellemetlenebb hiba miatt. Az első generációs, 2001 és 2007 között gyártó Honda Jazzek fényszórói a legrosszabb pillanatban sötétülhetnek el.

A problémát egy egyszerű kontakthiba okozza az első fényszórók vezetékezésében, amely miatt a tompított fényt nem lehet bekapcsolni, vagy ami sokkal kellemetlenebb, akár menet közben is kialudhat. Így elméletben előfordulhat, hogy a hírtelen elsötétülő világítás akár súlyos balesetet okoz. A Honda közleménye szerint ilyen esetről egyelőre nem tudnak, de érthető módon nem is kockáztatják, hogy bekövetkezzen. A típust számos piacon forgalmazták: a legnépszerűbb Japánban volt, ahol mintegy 735 ezer példányt adtak el, míg Európában 385 ezer, az Egyesült Államokban pedig 143 ezer ilyen autó talált gazdára. A visszahívás ezen kívül a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában is érvényes lesz.

Viszonylag egyszerű javításról lévén szó a Honda a becslések szerint 43 millió dollárt költ az akcióra, ami érdemben nem befolyásolja a cég pénzügyi eredményeit.