Nem vettük komolyan a szaúdi G-Mercit

2010.12.28. 07:28

Idén márciusban, a Genfi Autókiállításon mutatták be a szaúdi királyi egyetem mérnökhallgatói a képeken látható módosított G osztályos Mercedest. A Gazal-1 meglepően aprólékos, igényesen megmunkált koncepcióautónak tűnt, attól függetlenül, hogy maga a formaterv kicsit esetlenre sikerült.

Egyes befektetőknek annyira tetszett a hallgatók munkája, hogy az egyetemmel összefogva letették a szaúdi autógyártás alapkövét. A Reuters szerint a projekt vezetését az egyetem befektetői részlege, a Wadi al-Riyadh Technology vállalja fel, a technikai és pénzügyi támogatást egy eddig ismeretlen dél-koreai cég biztosítja.

Egyes hírforrások szerint a Hyundai vagy a Kia állhat a dolog hátterében, akik a teljes költségvetés 30 százalékával szállnának be. A királyi egyetemre eső rész 15 százalék, a maradék összeg külső befektető cégektől jönne össze. A projektre összesen 500 millió dollárt, mintegy 105 milliárd forintnyi pénzt sikerült összeszedniük.

Első modelljük egy gazdaságos, a mindennapi helyi közlekedésre is alkalmas autó lesz, ami pont ellentéte annak, amit a genfi szalonra építettek. A szóvivők remélik, hogy az elkövetkezendő években az Egyesült Arab Emirátusokba és Észak-Afrikába is szállítanak majd járműveket.