Őrült Rover harckocsi-motorral

2011.01.18. 14:50 - Hírszerkesztő

Az öreg autóba egy Rolls-Royce V12-est épített a gazdája, ami 2170 Nm-es nyomatékot ad le, 1600-as fordulaton. Csoda, hogy a Rover könnyedén gyorsul 300 km/h fölé?

Manapság már alig van hírmondója az egykor önálló brit autógyártásnak, de ebben az egy autóban összejött szinte minden nagy név. Egy angol megszállott, Charlie Bloomfield találta ki, hogy összeházasít egy régi Rover SD1-est egy Rolls-Royce Meteor harckocsi-motorral – a világháborús legenda, a Merlin repülőgép-motor harckocsikban használt változatával. Ilyen elvetemült ötlete bárkinek lehet, de ez a vízió meg is valósult. A bő 600 lóerős V12-esnek sikerült helyet csinálni a Roverben, sőt, az autó még rendszámot is visel.

A lassú fordulatú, de iszonyatos nyomatékú, és hatalmas motor befogadásához persze teljesen át kellett alakítani a karosszériát. A Meteor eleve alig fért be a motorházba, amelyet eredendően a Rover kompakt V8-asához terveztek, a váltónak és a segédberendezéseknek viszont már az utastérben kellett helyet szorítani. A hajtáslánc többi része sem maradt az eredeti, ami érthető is: nem bírták volna a gyűrődést. A hátsó híd egy Ford F-150 pick-upé, a hajtás egyes elemei egy Leyland Leopard buszból származnak, a váltó pedig egy Jaguar XJ12-esből kiszerelt General Motors TH400-as. Annak érdekében, hogy az óriási motor ne zabálja ki mindenéből, Bloomfield autógázzal használja a gépet.

Gazdája szerint a szörnyetegen már csak néhány igazítást kell elvégezni, és ki is próbálhatja, hogy valóban túlszárnyalja-e a 200 mérföldet óránként, ami átszámítva 322 km/h-t jelent. Nincs okunk kételkedni benne, hogy sikerül, már ha a masszív, de mégiscsak házilag összetákolt technika bírja a kiképzést, és nem esik darabokra idő előtt.

Kommentek

  • 2011.01.18 15:20:33Tigrisszív

    Ázze, vannak nagyon nem normálisak. Respect.

  • 2011.01.18 15:22:18Mr. Ray

    Erre próbáljon valaki idehaza rendszámot rakni legálisan :DDD

  • 2011.01.18 15:26:00bonafide

    jó szar videó, az derül ki belőle, hogy az autó képes füves terepen 5km/h-val menni anélkül, hogy az
    alacson építés miatt fennakadna egy fűcsomóban :o) Király

  • 2011.01.18 15:35:24Kutyafüle

    a video itt nézhető külföldiek számára:
    [link]

  • 2011.01.18 15:39:04Bogyoo85

    Ez biztos kajál 100-at 100-on :)

  • 2011.01.18 15:54:33Jay350i

    na ezt kell a magyar NKHs bürökrata balf_szok orra alá dörgölni!!! Kint mindennek lehet rendszáma ha igényesen biztonságosan össze van építve!

  • 2011.01.18 15:56:05Sword

    Micsoda hörgés.
    2-be leugrik a kuplungról is simán elindul gáz nélkül, gondolom. :D

  • 2011.01.18 16:03:06tomnemtom

    Sword : ha jól olvasom, automataváltós. ettől még simán elindul gáz nélkül. nagyon nem is lehet neki nyomni, csak olyan 3000 1/min-ig.
    már ha bírja a váltó (~610Nm), franc tudja, mekkora a nyomatéka ennek a small blocknak.

  • 2011.01.18 16:04:35Tigrisszív

    Azt írják, hogy 2170 Nm-es nyomatéka van. Anyám borogass... :D

  • 2011.01.18 16:07:13Yoko79

    szegény unatkozó angol nyugdíjasok...

  • 2011.01.18 16:09:55Gomulka Béla

    'a 27 literes V 12-esnek sohasem volt ilyen szép burkolata' Dehogynem. A Spitfire.

  • 2011.01.18 16:10:28ommm

    bonafide: Kerestem csapatós videót, de még nem volt. Olyat találsz, ahol pályán elhúz a kamera előtt. Ahogy lesz, lehozzuk, kíváncsiak vagyunk mi is.

  • 2011.01.18 16:10:52Adam88

    Kéne :)
    De szigorúan csak bevásárlókocsinak :D

  • 2011.01.18 16:11:24ommm

    Gomulka Béla: Na jó, egy oda.

  • 2011.01.18 16:16:37Jamesblond

    Hú de kafa! Ez az a bizonyos 27ezer cm3-s motor?
    Egyébként mivel teherautó alkatrészekből van nem hinném hogy könnyen szét repül. Pont az a lényege hogy nincs szénné könnyítve a gépezet. Hosszú áttételekkel paradox lehet a látvány: a 2170 Nm 1600-on már hatalmas utazósebességet enged.
    Km-óra fekszik, ford.mérő ébredezik:D:D
    És a 600 lóerő lehet akár sokkal több is, mert a repcsi motorokat úgy tudom repülési magasságon mérik, ahol ugye ritkább a levegő.
    Az meg hogy ezen rendszám van... Nálunk meg 15-tel menő kistraktort nem lehet lepapíroztatni...

  • 2011.01.18 16:16:54Tigrisszív

    Mopedautónak lehet vizsgáztatni? Mer' akkor kéne... :D

  • 2011.01.18 16:18:34AciDuzzu

    Vicces lehetett belegózni. Remélhetőleg a fékeken már nem akart spórolni.

  • 2011.01.18 16:20:26Tigrisszív

    Hööö, hülye vagyok, mopedautót nem is kell vizsgáztatni. Na, akkor papírozni lehet úgy? :DDD

  • 2011.01.18 16:33:11Janiszta

    Azt hittem traktor a motor...

  • 2011.01.18 16:43:10toncsi64

    Érdekes darab, az kétségtelen :) Ami a papírozást illeti. Javítson ki aki okosabb (ilyen nemigen akad:D), de ha már egyszer forgalomba helyezték az unióban akkor elvben itthon sem zárkozhatnak el tőle. Vagy tévedek ?!

  • 2011.01.18 16:44:15toncsi64

    Ellenben a regadót nem tudom mi alapján számolnák, mert ez tuti EURO -3-as lehet :DDD

  • 2011.01.18 16:44:24repeti

    Mindig izgattak ezek a hatalmas motort autóba építünk-projektek.
    Egyébként ugyanennek a repülőgépen használt változataiból 2000 fölötti lóerőt tudtak előcsalni (lásd Merlin 130).
    Kíváncsi vagyok mikor építik be a Rolls-Royce Griffont autóba. Az a nagytesó. Az már 37 literes V12.
    (Mellesleg, egy óvatlan gázadástól még a repülő is könnyedén félorsót csinált a földön, felszállás közben, s hanyatt vágta magát...)

  • 2011.01.18 16:53:41-Gabi-

    Ez már művészet!:)

  • 2011.01.18 17:00:13Pasas

    Álladék!

  • 2011.01.18 17:20:59robian

    dzsízösz milyen hangja van. hörög mint egy vadállat. a magyar szabályozásról annyit, hány forint is az átírás köbcentinként?

  • 2011.01.18 17:36:33kultúrpesszimista

    Ez a Rover újonnan is bőven kéne, mindenféle átalakítás nélkül. Egy hamisítatlan, szép, arányos autó abból a korszakból, amikor az autó úgy nézett ki, mint egy autó és nem mint egy helyzetváltoztatásra alkalmas közlekedési céleszköz!

  • 2011.01.18 17:48:49atomgape

    TUR-BÓT RÁ!!!! :-DDDD

  • 2011.01.18 17:52:57glostyle

    SZívesen kipróbálnám, de kicsit kötekszem: ha már minden nagy brit név összejött a kormány mér' a bal oldalon van, he? :)

  • 2011.01.18 17:56:23ommm

    glostyle: Gondolom, ott lehetett elhúzni a kormányművet.

  • 2011.01.18 17:57:21GiXXXer

    glostyle: lehet csak így sikerült elhelyezni a hatalmas motort

  • 2011.01.18 17:58:42andrisss

    na persze[link]

  • 2011.01.18 17:59:37glostyle

    Ha igazi angol lennék megoldanám... de mondom, csak kötekszem:)

  • 2011.01.18 18:04:30kultúrpesszimista

    OFF

    Tisztességes, normális teszt (akár használt, akár új) mikor lesz végre a TC (fő)oldalán? Kicsit sok(k) ez a sok alibihír mostanában...

    ON

  • 2011.01.18 18:08:38kultúrpesszimista

    Kicsit sok(k) az alibihír mostanában...

  • 2011.01.18 18:19:01littlerock

    nos adott a feladat, a T72-es piciny blokkját egy Zsiguliba iktatni..

    hehehe

  • 2011.01.18 18:26:16Capt.Power

    Látom, azért a futómű sem a széria. Alig moccan a V12 alatt, amikor átmegy a gödrön. A kipufogóval elmehet utcaseprőnek is, a port elfújja, a faleveleket és ágakat elégeti. És még kolbászt is lehet sütni előtte (mint a BMW Brutus youtube-os videóban)

  • 2011.01.18 19:05:01seniman

    "Érdekes darab, az kétségtelen :) Ami a papírozást illeti. Javítson ki aki okosabb (ilyen nemigen akad:D), de ha már egyszer forgalomba helyezték az unióban akkor elvben itthon sem zárkozhatnak el tőle. Vagy tévedek ?!"

    Pontosan.A megfelelő mértékű regadó lepakolása után már kapod is a magyar rendszámot.Szép összeg lehet a regadója meg az átirása :-)

  • 2011.01.18 19:09:06ColT

    Duuuuuurva
    Nekem is az jutott eszembe, hogy aki erre itthon rendszámot csinál, az bármire képes.

  • 2011.01.18 19:10:50Co2

    azért kíváncsi lennék a súlyelosztásra is, biztos nem orrnehéz attól a tankmotortól, ááá dehogy, jah kanyarodni nem akarnak vele akkor nem szóltam...

  • 2011.01.18 20:11:38twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX

    Kicsit esemenydusabb is lehetett volna a video.

  • 2011.01.18 20:14:44Tom

    Co2:

    Értem én hogy, de ez rohadtul nem erről szól.
    Ez a nettó elmebajról szól.
    Mert kell egy kis elmebaj ahhoz, hogy ilyet építsünk autóba:
    [link]

  • 2011.01.18 20:15:14Beeni

    Duuuuuurva
    Nekem is az jutott eszembe, hogy aki erre itthon rendszámot csinál, az bármire képes.

    Én úgy fogalmaznék inkább, h aki erre itthon rendszámot csinál, annak kurva sok pénze van.

  • 2011.01.18 20:18:31karlmann

    Faja kis gép annyi szent. De azért megnézném egy rendes Merlin motorral is. Abból a leggyengébb is 1000Le felett van. De később készült feltöltéses változat is, azok olyan 2000Le körül vannak. Persze egy óvatlan gázadás elég hozzá, hogy a gumik eltűnjenek egy füstfelhőben.

  • 2011.01.18 20:27:31GYUSZI BACSI

    nekem a fele (12,8 l-es motor) elég lenne, mint ebben a Cobrában:

    [link]

    200-ra 4,9 sec, 300-ra 10 sec ... ennél gyorsabb kocsira én nem vágyom (?

  • 2011.01.18 20:36:36levőlétező

    Vannak csendes őrültek, ő meg kedves.

  • 2011.01.18 21:01:40TSiga

    Nem semmi. Angliában a kenyérpirítóra is tesznek rendszámot, ha megfelel a vizsgakövetelményeknek. Ezt a Rover-szörnyet meg már be lehet hozni az országba, hiszen az EU területén engedélyeztetve van és forgalmival is rendelkezik. F.CK Mozaik utca!

  • 2011.01.18 22:10:47difit

    Ugyanmár....itthon a toi-toi wc is levizsgázik, csak legyen négy kereke!

  • 2011.01.18 22:51:16Érdekes

    alibi hír !!!!!!

  • 2011.01.18 23:25:29idegyere

    Én mondom ezt adaptálhatnánk itthonra is.
    Rába D10 egy kis turbóval bármelyik (lehetőleg minél könnyebb, de azért a szerkezetet még elbírja) személyautóba. Hajtáslánc egyéb részei meg valami ruszki vasból.
    A többi már csak fantázia kérdése :-)

  • 2011.01.18 23:42:21Forest

    Micsoda jó arc kommentelők vannak most itt.
    Sehol egy jajveszékelő ultrazöld levegő munkacsoportos aktivista.
    Kezd visszatérni az emberiségbe vetett hitem. :)

  • 2011.01.19 01:03:47jabba2

    Ja!És senki sem sunázná!

  • 2011.01.19 01:52:31Pepejoe

    Ez a Rover gyáriban volt nekem rendőrautós mecsiben...:D

  • 2011.01.19 02:54:00josip

    [link]

    Goggomobil, 10 literes csillagmotorral.
    Kiskoromban volt egy matchboxom, az volt egy is bogárforma gyösz csillagmotorral :D

    Ja, és működik, és úron van:
    [link]

    Ráadásul a csávó maga csinálta az erőátvitelt. Nagggyon durca...
    [link]

  • 2011.01.19 08:09:42JawasZoli

    A hir megint nem uj, csak le lett porolva.ebbol az ujsagbol szarmazik.
    [link]

  • 2011.01.19 08:11:34JawasZoli

    itt meg a link ahol meg lehet vasarolni.
    [link]

  • 2011.01.19 09:09:06brooks was here

    Mindenféle szentimentális múlt visszasírás nélkül:
    Az SD1 gyönyörű autó, nagyon kéne, de a v8 elég lenne. :)
    Az átépítés pedig beteg

  • 2011.01.19 09:16:05brooks was here

    @Forest
    Inkább egy ilyen, mint egymillió kínai klónautó

  • 2011.01.19 09:17:19brooks was here

    @Pepejoe
    Itt is megvolt, és civilben is, barnában, nyitható tetőablakkal.

  • 2011.01.19 09:18:10kakaósbögre

    én azért odafigyelnék az építőre.ez az ember bármire képes lehet...

  • 2011.01.19 09:35:19kakaósbögre

    [link]

    na egy ilyen kéne.bármilyen hitelt hajlandó lennék bevállalni.ugyanis az első indítástól számított cirka 30 perc és halott lennék..:)

  • 2011.01.19 11:02:19magpet

    Azért megnézném a Mozaik utcában a fejeket, amikor egy ilyen cuccot betol valaki vizsgára... :)

  • 2011.01.19 15:45:34stage4

    Erre egy szó van: KEMÉNY

  • 2011.01.19 16:05:00Devil2

    Hát a fene tudja, itthon ez nem menne át a bürokrácián az tény, de ami ott a ködös Albionban megy az meg a ló túlsó oldala. Ne járkálon már boldog boldogtalan mindenféle tákolt lommal közúton.

  • 2011.01.20 22:45:24bandika57

    Tákol itt mindenki mindent, pl Skoda 120-as kaszni V8 orrmotorral
    Volt kolléga Nissan Skyline GT-R-je felhúzva 800 LE-re

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass