Megint jön az olcsó Jaguar

2011.02.01. 17:46

Az X-Type ugyan csúnyát bukott, de a Jaguarnak szüksége van valamire a 3-as BMW ellen. Úgy néz ki, meg is csinálják, már csak az a kérdés, hogyan és mikor.

A Jaguar eddig egyetlen alkalommal próbált lefelé kitörni a szűk dobozból, ahová évtizedek óta tartozik. Az X-Type a Ford esetlen próbálkozása volt: a Mondeo alapjaira épült, kicsinyített XJ formatervvel és erősebb motorokkal, de a piac nem igazán fogadta el Jaguarnak a fronthajtású, szűkös modellt – még a kombi változat sem segített rajta. Néhány éve el is tűnt a kínálatból, de minden hibája ellenére komoly űrt hagyott maga után.

„Szükségünk van új modellekre, méghozzá kedvezőbb áron” – mondta Adrian Hallmark, a Jaguar igazgatója, amellett, hogy kiemelte, nem a flottapiacot célozzák, azaz elegáns, erős autókban gondolkodnak. A kérdés csak az, hogy hogyan tudják megvalósítani a tervet, hiszen a Jaguarnak nincsen olyan platformja, amelyre egy kisebb és olcsóbb, viszonylag nagy számban gyártható modell épülhetne. Egyes feltételezések szerint a Fordtól kaphatnak segítséget, mások úgy vélik, hogy a készülő sportkupé platformját bővíthetik ki úgy, hogy négyajtós modell épülhessen rá.

Annyi mindenesetre biztosnak látszik, hogy a kis Jaguar tervének megvalósítása aligha lesz gyors folyamat: a fejlesztés legkorábban az évtized közepén hozhat eredményt.