Új rekordot dönt a Mazda MX-5

2011.02.04. 16:22

A japán roadstert eddig senki nem tudta még csak megközelíteni sem: nemrég a 900 ezredik példány készült el belőle. Ebből az alkalomból ismét frissül a Guinness Rekordok Könyvében a bejegyzés.

Az MX-5 1989-ben jelent meg, jelenleg már a második főváltozat készül, és azóta is ez a kategória egyeduralkodója. Pedig az eltelt huszonkét évben számos rivális bukkant fel, de egyik sem lett igazán népszerű. A titok a japánok egyedi hozzáállásában rejlik: nem kötöttek olyan kompromisszumot, amely elronthatná a vezetési élményt, és mégis alacsonyan tartják a típus árát. Legutóbb a GM próbálkozott a Mazda megszorongatásával, de a Pontiac Solstice/Saturn Sky/Opel GT trió túl drága volt, és a hangolását sem találták el igazán. Korábban a Fiat Barchetta sem vált be igazán – elsősorban a fronthajtásnak köszönhetően – de elvérzett a versenyben a középmotoros MGF/MG TF is, amelyet meglepő módon stabilitási problémái miatt kritizáltak.

Pillanatnyilag megint nincsen igazi ellenfele az MX-5-ösnek, így nem csoda, hogy a Mazda rendületlenül kitart mellette, olyannyira, hogy állítólag már tervezik az utódmodellt is. Úgy hallani, a következő generációval a Mazda visszatér a gyökerekhez. Kisebb lesz, könnyebb és szerényebb teljesítményű, mint az aktuális változat, viszont igyekeznek megtartani azt, amiben a  roadster eddig is verhetetlen volt: a kivételes játékosságot, ami a kezdetek óta népszerűvé teszi.