Hat forintot fizethetünk az autópályán kilométerenként

2011.02.14. 10:54

Fokozatosan megszűnik az elektronikus matrica, 2013-2014 körül kezdik bevezetni a használat-alapú autópályadíjat, legalábbis a Népszabadság értesülése szerint.

m6

A napilap a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) szakmai anyagaira hivatkozva számol be a kormány tervéről, amely használatarányos útdíj bevezetését tartalmazza. A folyamat indulási éve 2013-2014, befejezése, azaz az éves e-matrica megszüntetését követő útdíjfizetés 2017-2018-ra válhat esedékessé. A kilométerenként hat forintos útdíjat az autópályákon közlekedő személygépkocsiknak és motorkerékpároknak kellene megfizetniük. A kamionok fizetési kötelezettsége ennél nagyobb lenne, a legnagyobb kamionoknak például 34 forintba kerülne egy kilométer megtétele.


Ugyanakkor a tervezett kilométerenkénti - kezdetben hat forintos - útdíj csak a gyorsforgalmi utak használata esetén terhelné az autósokat és a motorkerékpárosokat, legalábbis ezt írja a Népszabadság, támaszkodva a KKK-ban készülő tanulmányra. Még semmi sem tekinthető biztosnak, a megtett úttal arányos útdíjrendszer kiépítésének ügyében - rögzíti a napilap, mivel a KKK koncepciója szerint az újfajta díjszedés "bevezetésének alapfeltétele a szakmai, politikai, társadalmi konszenzuson alapuló díjpolitika elfogadása".