Ideje tankolni. Jövő héttől megint drágább lesz a benzin
2011.02.25. 14:45 - Hírszerkesztő
Az MTI híre szerint, ha a spekuláció és a földközi-tengeri politikai bizonytalanság miatt tovább emelkedik a kőolaj ára, és gyengül a forint a dollárhoz képest, két héten belül átlépheti a 400 forintot az üzemanyagok literenkénti ára a magyar piacon, az viszont bizonyos, hogy a jövő héten ismét emeli az árakat a Mol.
Az emelés 4-5 forint is lehet, de szakértők szerint, ha a Mol minden tényezőt figyelembe venne a nagykereskedelmi árak alakításánál, akkor 10 forintos növekedés sem lenne elképzelhetetlen.
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szerint a 400 forintos ár nagyon közel van, ezt akár a következő egy-két héten is elérhetik az üzemanyagok. Ugyanígy látja a folyamatokat Tarjányi Dániel, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank Magyarországi Fióktelepe vezető kereskedője is.
Hegedűs Miklós ugyanakkor úgy vélte, ha a piacok megnyugszanak, akkor amilyen gyorsan nőtt az üzemanyagok és a kőolaj ára, ugyanolyan gyorsan csökken is majd, és a hordónkénti ár ismét tartósan 100 dollár körül lesz. Az már más kérdés, hogy erre e MOL is az árak csökkentésével reagál-e majd.
Tarjányi Dániel kifejtette, hogy a több arab országban kialakult konfliktusok miatt nagyon nagy a bizonytalanság a világpiacon. Ha ez tovább tart, akkor hamarosan tartósan 120 dollár, vagy e fölötti lesz egy hordó olaj ára, s utána már a 140 dolláros szint következik.
Hegedűs szerint az ár döntően attól függ, hogyan alakulnak a líbiai események, s meddig marad fönn a bizonytalanság a térségben. Jóllehet Líbia a világ kőolajtermelésének csupán mintegy 2 százalékát adja, a feszültség nem kedvez az áraknak, amelyeket a negatív várakozások, az ellátással kapcsolatos félelmek és az ezzel összefüggő spekuláció tovább emelhetnek. Hozzátette azonban, hogy szerinte a helyzet előbb-utóbb javulni fog, s akkor megnyugszanak a piacok is.
Tarjányi állítja: Líbia, Marokkó és Egyiptom is nagyon kényes helyek ebből a szempontból, s ha a konfliktus átterjed Bahreinre, ahol amerikai hadihajók is állomásoznak, akkor újabb fejezetéhez érkezik a válság és lendületet kap áremelkedés. Hiszen, ha ott gyengül az amerikai jelenlét, akkor veszélybe kerülhet a térségben húzódó olajvezetékek biztonsága is.
A magyarországi üzemanyag-árakra azonban nemcsak ez hat, hanem az is, hogy miképp alakul a forint/dollár árfolyam. Sok függ attól, hogyan értékeli a piac a jövő héten bejelentendő reformlépéseket. Ha elegendőnek és jónak tartják a kormány intézkedéseit, akkor a forintpiac megnyugodhat, ám ha nem, akkor tovább gyengülhet a magyar valuta, ami tovább nyomja felfelé az üzemanyagárakat.
A héten a Mol bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Ezzel a benzin átlagára 364-365 forintra, a gázolajé pedig 362 forintra nőtt. Mivel a kutaknál akár 30 forintos árkülönbségek is vannak, már most van olyan töltőállomás, amelyik majdnem 400 forintért adja az üzemanyagok literjét.




Kommentek
2011.02.25 15:36:45yomsisi
roland826,
nekem egy anyám van, de kénytelen vagyok fizetni a benzint, mivel nem tudok másképp munkába járni. Ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül.
Szóval mindegy hány anyád van, ha nem tudsz kocsi nélkül közlekedni, mert pl. olyan helyen laksz, vagy dolgozol, a hol a tömegközlekedés nem áll a helyzet magaslatán akkor megszívod!
Most ezt tesszük.
Az árak csökkenésében pedig nem hiszek. Ez a kettőt előre, egyet hátra játék tart már évek óta.
2011.02.25 15:37:18Darren79
FJPO:
Emlékeztetnélek, hogy a válság idején közel 100 forinttal zuhant az üzemanyag ára a 2008-as legmagasabb árhoz képest.
2011.02.25 15:42:54játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
Hülyének néznek, mert az is vagy Magyar, a zsidó spekulánsok-rt tulajdonosok-tőzsdecápák! Mesterséges hisztériakeltés és kizsákmányolás! És nem bűnbakot keresek, egyszerűen a kiválasztott cionisták - igen, kiválasztottak az élet tönkretételében minden fronton - vérében-génjeiben van benne a pusztítás, mindenkin átgázolás. Aki ezt nem veszi tudomásul, Isten sem fog neki irgalmazni!
2011.02.25 16:06:39Escobar888
És mivel fogják pótolni azt az állami bevétel kiesést ami majd a drasztikusan csökkenő üzemanyag kereslet miatt ki fog alakulni?
Nem mehet már nagyon sokáig...
2011.02.25 16:14:07zoli76
Szemét MOL ! Azt azért nézze meg mindenki hány milliárd a nyeresége a cégnek 100-on felül van és ez nem elég nekik! Mocskos harácsoló banda,kivégezni mindet!
[link]
2011.02.25 16:14:42zoli76
[link]
2011.02.25 16:17:47Irgumburgum
Már nagyon kéne egy össznépi sztrájk amikor egy hétig tényleg senki nem vesz üzemanyagot...
Ha nem lenne hiteles autóm akkor lassan le is tenném...,de így, ha már kénytelen vagyok fizetni...akkor használom is mert, ha áll az az igazi pénzkidobás.
2011.02.25 16:19:31Gyurma73
az a baj hogy az etanolt is emelik.
2011.02.25 16:22:28zsotyek
A jó édesanyját ennek a szemét tetves kormánynak, mer Orbánnak is. Amikor a tetves MSZP-sek voltak hatalmon akkor a FIDESZ egyfolytában támadta őket a magas benzinár miatt. Most Ők vannak hatalmon és le sem szarják, hogy csökkentsék az adótartalmát az üzemanyagoknak, hogy ezáltal olcsóbb legyen. Megint emelik mi a f@szom az indok? Most olvastam, hogy amely országokban most tüntetések és egyebek vannak, mindössze 4-4,5%-át teszik ki a világ kőolaj kitermelésének. Rohadjanak meg a kormányba, hogy ezeknek semmi sem elég.
2011.02.25 16:26:24hegy
sebaj még jobban spórolunk ha van miből, kövér a magyar meg buta!!!!
2011.02.25 16:28:21zsotyek
Nem azért kell sztrájkolni, hogy egy hétig nem veszel üzemanyagot nagyokos!!! hanem megint olyan sztrájk kell, mint anno a taxis sztrájk volt.
Ja és közben az egész ország lakossága ne menjen dolgozni és akkor majd azon cégek akiknek a dolgozói szépen otthon maradtak, nyomást gyakorolnak tetves kis kormányunkra, hogy abból a 180ft körüli adó tartalomból ugyan engedjen már és akkor talán olcsóbb lesz az üzemanyag, mindenki megnyugvására. A kenyérke is a tej is és minden olcsóbban kerül majd a boltba, így talán lehetne csökkenteni az árakat. ha pedig a termékek olcsóbbak az emberek szívesebben veszik azt. Ha pedig veszik, fogy a boltok polcairól és bizony újból gyártani kell, ezáltal munkát biztosítunk embereknek. Ja és ezt nevezik úgy, ha nem is dübörög, de legalább pörög a gazdaság. De így soha nem fog beindulni és csak a sok mocsok bipsinek kedvezünk vele. Mi szép lassan fogyunk ők meg jönnek és letelepednek.
2011.02.25 16:32:56bertrollnok
Hmmm... Azt hiszem, a következő kocsim LPG-s lesz. Ígyis-úgyis ideje lesz leváltanom.
Nem kell vkinek egy 8 éves benyós pözsó lassan 300e km-rel??:)..
2011.02.25 16:34:281000rörö
Retek vezérünk le sem tagadhatná, hogy ork. A fajtájára /így Ő is/ jellemző, hogy ígér mindent, felháborodik mindenen s megmondja ha én lennék hatalmon ez nem így történne. A bornyú hiszékeny magyar meg isteníti és hatalomra juttatja, aztán nesze neked 400 ft-os benzin stb stb....
2011.02.25 16:36:15orbán cigány takarogggyyyyyy
Escobar888
Már vadásszák, hogy miért tudjanak plusz pénz beszedni az emberektől!Az egyik vállalkozásomnál, kint volt egy reklámtábla az utcán, az árokban füves részen,senkit sem zavart, jött a közterület felügyelő, hogy fizetek-e közterület bérleti díjat a tábla után, 2000Ft/hónap lenne az ára, be is vitettem a táblát azonnal.Nekem ki fizet a fűnyírásért, hólapátolásért?
Hogy a témához is hozzászóljak, lesz még sokkal sokkal drágább is az üzemanyag, meg minden!
A minimálbéresek majd örülhetnek, hogy vesznek a havi fizetésükből 5 liter üzemanyagot, 2 kiló kenyeret, meg 3 kiló cukrot.
2011.02.25 16:37:51Adózó
EBBEN AZ EGÉSZBEN CSAK AZ A GUSZTUSTALANUL ,HOGY A MOL RT AZ OLCSÓ ROSSZ MINŐSÉGŰ OROSZ OLAJAT ADJA EL NEKÜNK BRENT ÁRON. MULTI HASZON!!!!
HA A MAGYAR EMBERNEK LENNE EGY KEVÉSKE ESZE "ami nincs" NEM TANKOLNA MOL KUTAKNÁL.
2011.02.25 16:40:31Xray
Qvajo lenne, ha legalabb Ti szűrnétek ezeket a szopatos Expressz hirdeteseket itt jobbra. Ezzel aszisztaltok a szelhalmosoknak!!! Héló!!!
2011.02.25 16:45:21menydörgősménykű
Én már jó ideje alig megyek kocsival,így baszok ki a gecikkel...sok kicsi sokra megy...
Amúgy meg már nagyon beleszoktunk a mindenhovakocsivalmegyek fúdekényelmes baszomalustafejemet világba.....
Ha nem muszáj ne menj ótóval,sokat spórólsz..
APICSAKIVAN BASZKIFASZOMBAHE......
VESZEK 760 BMW-t HA VAN ELADÓ szójjámá
2011.02.25 16:45:29Pasas
Bárhol tankolsz, ugyanazt kapod.
2011.02.25 16:46:44játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
Nem csak az adótartalmon kell felháborodni. Amikor az arab kirakja a világpiacra a hordó kőolajat 1,4 dollárért és jön a felvásárló - igazából csak a monitoron bitekben meg byteokban spekuláló cionista magyar(ul beszélő zsidó) soros györgy és FAJtársai -, felsrófolja 50-150 dollárra és nem Dubajban szigeteket épít hanem országokat vásárol fel, háborúkat szponzorál! Na erről nem beszél(het) ma senki! Én baromantiszemitanácifasiszta
2011.02.25 16:48:37Shadow55
Adózó: Magyarországon minden kút MOL-t árul!
A népek a hülyék, mert miért is van az hogy a 2%-os kitermelés szabályozza a 98% árát? Van aki ezt elhiszi?
Ugyanaz az mint a gazdasági válság, spekulánsok játszanak a piacon: övék a profit mi meg fizetjük a kasszát! a politikusok meg lelkesen asszisztálnak ehhez baksisiért.. (világszinten!)
2011.02.25 16:58:05ezso1
Atomot az araboknak. Atomot a fidesznek is, hiszen 270Ft-nál ajvékoltak, hogy csökkentsék az adótartalmát az üzemanyagoknak. Mióta kormányon vannak, valahogy elfeledkeztek róla, mint a többi igéretükről is.
2011.02.25 17:06:02JTX
www.villanyverda.hu :)
2011.02.25 17:09:50seniman
A német precizitás nem volt jellemző Hitlerre.Félmunkát végzett.
2011.02.25 17:10:28játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
ezso1
Látod, sajnos Te vak és/vagy agymosott vagy.
2011.02.25 17:13:02játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
Kérem szépen, hogy aki az arabokat hibáztatja, vegye a fáradtságot egy fentebbi hozzászólásom elolvasására. Köszönöm
2011.02.25 17:16:06Pierr Kardán
czippo barátom, el vagy te tévedve :-( Ma pl. Pesten alig volt autó a városban, a légszennyezettség meg mindenhol a maximumon van.
Nézd meg a szmogtérképet:
[link]
(Jogi nyilatkozat: Nyilatkozom, a hogy a fenti link nem köcsög szarfaszú kommentelők pontgyűjtő akciójára visz, hanem a témával kapcsolatos oldalra! Ha nem így lenne, akkor sújtson engem villámgyors törlés!!!)
2011.02.25 17:18:28Magyar[HUN]
Akárhányszor javul a forint nem csökken az ár.(Az a 2-3 forintos csökkenés meg nem számít ha előtte 6-ot emel...) De ha romlik a forint akkor hű de ha emelni kell. A jó édes anyjukat,egyszer elpattan a húr,aztán lesz ne mulass.
2011.02.25 17:20:53Magyar[HUN]
Ja és a legundorítóbb dolog a világon a spekuláció. Mert ezzel emelkedik a legjobban az ár, a hülyék gondolkodásmódja miatt...
2011.02.25 17:22:19antimason
Mindenkinek a MOL szállít.
De:
Ha nem tankolnánk MOL kúton, akkor a kútjaik tönkremennének.
2011.02.25 17:36:30lujo22
@játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
Olyan egyszerű vagy, m a faék!
2011.02.25 17:38:01Sasha
kit érdekeltek?
10 éve ukránt tankolok
215 kinn
2011.02.25 17:39:36játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
lujo22
miért? szerinted?
Mert hozzászólásod a mai agymosottak táborát gazdagítja, a nemlétező indoklásoddal:(
2011.02.25 17:42:04orbán cigány takarogggyyyyyy
Pierr Kardán
A légszennyezettség azért ilyen magas, mert sokan minden szarral fűtenek, olajjal, fával, szaros pelenkával, mindennel!
2011.02.25 17:44:27Mikrobi
Emelkedő benzinárak=kevesebb autó+magasabb Mol-árfolyam=királyság.
Minden relatív.
2011.02.25 17:47:49MZ/x
Baleknek néznek, mind az olaj feldolgozok pl.: MOL, mind a szakértők, a magyaroknak be lehet adni, nem háborog, csak néhányan itt. Úgy "csipem" mikor ez gazdasági kutatók tutiban, előre mutatóan megmondják, hogy miért emelkedik az olaj, az energia s ezt még a MOL komolyan is veszi, mi meg szívunk:-(((((
2011.02.25 17:53:40pet77
Mol kisrészvényesként, régi szar lenézett (mindent elégető, ami kicsit is éghető és folyékony...)dízelautó használóként maximálisan örülök a hírnek, remélem kevesebb nagyravágyó magamutogató új benzinesautót svejcifrankrahitelből tipusú alakok remélem holnaptól nem csapatnak előttem 40- nel árkon bokron, m inden szembejövőnél nagyokat fékezgetve!!!!!!
Hajrá Libia!!!!!!!
2011.02.25 17:56:43pet77
olaj turbocerti a buxon long!!!!!!!!!!!!
2011.02.25 17:57:03Maxxrally
Hagyjuk már ezt a Líbiázást! A Szaudiak bejelentették,hogy megnövelik az olaj kitermelést,és ezáltal csökkenni fog a nyers olaj ára! Ezek a mocskok /MOL,fityesz/ szarnak rá ezekre a tényekre!
Mi barom magyarok meg csak nyeljük a szart!
2011.02.25 17:58:53Maxxrally
Üzenem az illetékeseknek...ROHADJATOK MEG!
2011.02.25 18:01:03f0CuS
Az a remek kis hazánkban, hogy míg tőlünk nyugatabbra 4x ennyi a fizetés így nem annyira szopás a drágább benzin. Addig itthon, ahol drágább a benzin, mint a környező országokban bárhol, véletlen sem csökkentenék a benzinen lévő adó-t. Plusz, ha teszem azt 500 Ft lesz a benzin és utána ne adj Isten elkezdene csökkenni a kőolaj ára, nálunk szinte 100%, hogy egyenesen arányosan még drágább lenne az üzemanyag, mert ráfognák valamire. Teszem azt az árfolyamra, vagy akármi másra, amibe bele lehet kapaszkodni...
2011.02.25 18:03:08pet77
Szerinted kik az illetékesek az olaj drágulásáért, valamint a forint gyengüléséért?
Ajánlom figyelmedbe a közgazdasági alapismeretek c. könyvet!
2011.02.25 18:04:50pet77
fentebbiekből úgylátom, mlegtöbbeknek benzines, chf hiteles autója van:))))))))
2011.02.25 18:06:00Magyar[HUN]
Amúgy a legnagyobb baj még nem is azzal lenne, hogy a benzin drága,hanem majd emiatt a kaja fog drágulni. Enni mindenki eszik,de nem mindenki autózik.
2011.02.25 18:06:58játékolajtartályhajókajütajtóhajtogató
LPGvel járok, de ígyis érzékenyen érint...
Főleg azzal a tudattal, hogy a paraziták irgalmatlanul kaszálnak..
2011.02.25 18:07:59Magyar[HUN]
pet77: Én is mióta tanulok közgázt legalább három éve,már tudom, hogy mi mivel függ össze. Kötelezővé tenném ezt a tárgyat középiskolában, hogy mindenki értse mi folyik a világon,és ne lehessen átmosni az emberek agyát.
2011.02.25 18:08:34pet77
Van konyhakertem, leszarom a világpiaci élelmiszerárakat!!!!!
2011.02.25 18:11:44pet77
Magyar Hun
Örvendek neked elvtárs!
Már azt hittem valami barom szélsőjobbos vagy.
A megoldás, bármennyire is kényelmetlen ,de az önellátásra való törekvés!!!
Tavasszal telepítek 1.5 ha akácot!!!
15 év múlva a gázáremelésen is csak mosolygok:)))
2011.02.25 18:12:35Maxxrally
A k.anyját az összes szemét fityeszes görénynek!
Meg a bipsiknek is!
Remélem a fityesz megpusztul a következő választáson!
ÉLJEN A JOBBIK!
2011.02.25 18:13:30sany....
én már rég tudom lesz itt lassan két euro is a nafta! szomorú!
2011.02.25 18:16:26pet77
sany
hány forint lesz akkorra 2 eur????
2011.02.25 18:16:50sany....
Miért ha most a JOBBIK lenne OTT! akkor mi lenne?? szerintem semmi (vagy bármelyik...)
2011.02.25 18:17:57sany....
2€=550HUF
2011.02.25 18:18:58sany....
pet77
15 év multán ki is vághatod?
Engedik?
2011.02.25 18:19:33pet77
És holnapután- után -után?????
Mennyi az annyi?????(EUR/HUF)
2011.02.25 18:22:42sany....
Elgondolkodtató, hogyha tényleg lenne egy komolyabb összefogás és az anno taxisblokád szerű "lázadás" megismétlődne mit lépnének? akkor a taxisok meg a fuvarosok de most meg mindenki?
2011.02.25 18:25:07pet77
Nem kell, hogy engedélyezzék. Nem vagyok sem őstermelő, sem egyéb mezőgazdasági besorolású termelő.Magámszemélyként elég egy alkalmas zártkert, pl,(szántót nem javasolom jogi okokból) és a bejelentési kötelezettségen kívűl semmilyen kötelezettség nincs
2011.02.25 18:28:53sany....
Így értem!
2011.02.25 18:45:39iksz egy
várom a következő Tc cikket, amiből kiderül, hogy tuljadonképpen nem is drága az üzemanyag :-)
2011.02.25 18:47:33pet77
Sajnos nem elég drága, mert még mindig túl sokan vagytok előttem:))
2011.02.25 19:22:53csúcsragi
Tényleg nem elég drága még.
Tegnap utaztam vonattal. A Könyves K.krt. felett megy át lépésben. Amíg elláttam, négy sávban álltak az autók mindkét irányban.
Jellemzően 1, max.2ember/autó.
2011.02.25 20:24:29bozso73
Kurva drága gázolaj lehető legszarabb minőségbe !Bosch szervízbe vittem az adagolót azt mondta a mester hat kiló és már jó is !!!
2011.02.25 20:36:14redriot77
Szíjártó Péter mit is mondott mikor 270Ft volt a benzin?
Jól emlékszem hogy valami olyasmit, hogy a Fidesz Magyar Polgári Párt követeli hogy a kormány haladéktalanul csökkentse az üzemanyagárak elviselhetetlenül magas adótartalmát, mert ez gúzsba köti a magyar nemzetgazdaságot!
És most? A Szent Kétharmados Többségnek, akik még a mocskos komenista 'kotmány helyett is Igaz Magyar Keresztyény Alkotmánnyal ajándékozzák meg a népet, nincs ereje megtenni ezt az aprócska lépést? Hát mi van már???
Hogy gitározna ólmot a beleibe egy AK47-essel egy beszpídezett csádi zsoldos ezeknek a szarházi, hazug, telhetetlen disznóknak! Pfheeeejjj!
2011.02.25 20:52:18Turbék
Tavaly vettem 1 benzines robogót.
Eladom a francba.
Veszek egy elektromosat...
Munkába járni (6km) bőven elég.
A kocsi meg álldogál a ház előtt...
2011.02.25 21:03:54namostatutti
"Tavasszal telepítek 1.5 ha akácot!!!
15 év múlva a gázáremelésen is csak mosolygok:)))"
Remélem legalább 2 méter magas kerítéssel, és szögesdróttal is körbeveszed, mert 15 év múlva lesz itt annyi 'újmagyar' hogy nem sokat fognak neked hagyni belőle.
2011.02.25 21:18:29rekszem
A 2% globális kiesés az akkor tűnik nagyon soknak, amikor mondjuk te éppen abba a két százalékba esel. Mondjuk Magyarországnak nem jut olaj. Vagy éppen Svájcnak.
És mivel éppen a olajkitermelési csúcson vagyunk (vagy a közelében) globálisan, ezért egy 2%-os kiesét nem vagy csak nagyon nehezen tudnak már pótolni. Ezért hat a többi 98%-ra is.
2011.02.25 21:19:33rekszem
Turbék
6 km-re ingyen is eltekerhetnél, és akkor az elmnek sem adóznál
2011.02.25 21:24:3211lyon
Azt hallottam, hogyha Alaszkában a grizzlyk elkezdenek több lazacot zabálni akkor nem lehetetlen a 700 forintos benzin ár sem! A tárgyalások már zajlanak a grizzly szakszervezettel!
2011.02.25 21:29:13mad rims
kulfoldi benzin vs. magyar benzin:
Sajat, magyar rendszamos, tokeletes motorikus allapotban levo 1.3-as karburatoros kocsimat hasznalom Angliaban.
Erezhetoen jobban megy es kulturaltabb, rugalmasabb a jarasa mint otthon volt Magyarorszagon ......ugyan olyan gyari alapbeallitasokkal ......
A vegyes fogyasztasom kb 1 literrel csokkent......kb 6-rol kb 5-re......
Ugyan olyan hasznalat mellett
Magyarorszag mar nem csak a rossz minosegu elelmiszer lerakohelye hanem jo lesz a magyaroknak a sz.r benzin is kedves illetekes urak?
2011.02.25 21:39:17gecófecó
Feltünt valakinek, hogy kb 2 héttel ezelött 1 kg cukor 180,- Ft volt, most meg 300,- Ft szinte minden élelmiszer boltban? (Ugyanolyan "gyártmány".)
Ami itt megy benzin és egyéb téren büntetlenűl az irgalmatlan. Tényleg birkák vagyunk, hogy ezt hagyjuk a kormánynak.......
2011.02.25 21:44:11rekszem
gecófecó
nem tudtad, hogy benzin kereslete majdnem telejsen rugalmatlan az árhoz viszonyítva?
az emberek hamarabb veszik el a gyerekük elöl a falatot, mint, hogy kevsebbett tankoljanak
2011.02.25 23:42:03flagellumdei
A FIDESZ részéről egyértelműen politikai céljai voltak az üzemanyag adójának a csökkentését követelni, nem gondolták komolyan. Aki benyalta, az meg így járt. Nincs olyan állam Európa ezen felén, aki el tudna tekinteni az üa-ok adóbevételétől. A MOL-t is lehet szidni, csak nem érdemes. Magántulajdonban van, a cél a nyereséges működés, és egyébként bárki vehet belőle. Közvetve pl. talán a legtöbb MNYP tagnak van-volt :) benne tulajdona.
De amúgy a legkisebb gond, ha kevesebben tudnak autózni. A nagyobbik, hogy a TELJES civilizációnk az olcsó energiaforrásokra épül, ilyen pedig nincs többé. Ennek a következménye a világválság is. Pl. drága gáz-diesel = drága élelmiszer termelés = még több lázadás, polgárháború a világban. (Persze lehetne ezt cizellálni, de jó közelítéssel elmegy.)
[link]
2011.02.25 23:42:39flagellumdei
[link]
2011.02.25 23:43:47flagellumdei
[link]
2011.02.25 23:44:28flagellumdei
sajna nem tudom belinkelni amit szerettem volna.
2011.02.25 23:57:52bulvárcsávó az rtlklub sztárja
Föl kéne gyújtani az összes kutat a picsába. Hörögve élveznék a látványtól. Köcsög arabok meg azt se tudják, jó dolgukban mit kezdjenek magukkal. Nekik is csak születni volt nehéz.
2011.02.26 00:08:50sZoMy
Alig 2 hete mikor az Egyiptomi helyzet megnyugodni látszott az olaj jegyzésára egész komolyat esett. Mit reagált arra a MOL? Árat emelt.
Lélektanilag fontos ez a 400Ft, de a gyakorlatban viszont szinte mindenki bele fogja löttyenteni az autójába, még akkor is, ha elszaladna mondjuk 500Ft-ig. Egy magyar átlagautós kb 12eKm-t megy évente, ilyen felhasználásnál az, hogy 360 vagy mondjuk extrém esetben 500Ft a liter ár, havi 10-12eFt-os többletet jelent. Tehát? Kifizetik. A gond már csak ott van, hogy én pl évi 60-70ezret megyek :)
2011.02.26 04:00:14Tahhooo
Én pár éve lettem a szekeret, de szerencsére az ország több pontját a mindennapi közlekedést meg lehet oldani kerékpárral. Utálom, de a kényszer nagy úr.
Azt hiszem, ez nem egy politikai témákat boncolgató fórum, mégis sajnos mindenhol ezt lehet tapasztalni, hogy a mindennapjainkat úgy megfertőzi ez a métely, ami igen veszélyes méreteket kezd ölteni.
Egy kérdésem/észrevételem akad azért ezzel kapcsolatban. Ha az ember nyitott szemmel és füllel jár, szinte mindenhol a pillanatnyi kormány bírálásával kapcsolatos megnyilvánulásokat lehet hallani. No akkor hol van az az ország, aminek a 2/3-a trónra ültette I. Viktor királyt és csatlósait? Amihez eddig hozzá sikerült nyúlni, abból sok jó ne kerekedett. A jövő heti "reformok" sem fognak új szelet fogni a vitorlákba.
Mély tengeri üdvözlet Orbániából...
2011.02.26 06:58:37Maxxrally
KŐKEMÉNY RADIKALIZMUST! CSAK AZZAL LEHET RENDBE TENNI EZT AZ ORSZÁGOT!
A KORRUPT SZEMÉT POLITIKUSOKAT FELLÓGATNI PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLENÜL!
A RETKEKET /TÜCSKÖK/ MEGREGULÁZNI KŐKEMÉNYEN!
2011.02.26 08:59:21redriot77
"A FIDESZ részéről egyértelműen politikai céljai voltak az üzemanyag adójának a csökkentését követelni, nem gondolták komolyan. Aki benyalta, az meg így járt."
Nem nyalta be senki sem, csak csodálkozom, hogy azok az emberek, akik 300Ft miatt egymás sarkát taposták a vizitdíjas népszavazáson most, hogy a kormány a szemüket is kilopja kussban vannak, sőt sokan még most is hólyagosra tapsolják a tenyerüket.
2011.02.26 09:55:51gabe76
hehe.
nem lesz senki aki kocsiba vagy kamionba ülne, nem hozzák nekünk spanyolból,olaszból a paradicsomot és lengyelből a tejet. majd szépen bringára pattanunk és kimegyünk végre a saját földműveseinkhez hogy bevásároljunk, kapsz enni tartósítószer nélkül, és a vidéki is életben marad. nesze neked globalizáció...
2011.02.26 10:30:48Nec
Azért a fityesz frakcióvezetőjének van pénz egy takarékos Audi S8-as bérlésére (havi 600eFt-ért) és annak tankolására. Természetesen a mi pénzünkből. És ki tudja, hogy hány ilyen van még???
2011.02.26 10:52:53pstc2001
Ha így folytatódik a helyzet itt se kizárt egy polgárháború lehetősége.Környezetemben nem egyszer hallottam erre utalást.Lehet hülyeségnek hangzik de egyszer még a legnyugodtabb embernél is elszakadhat a cérna.Vagy másik megoldás irány nyugat...
2011.02.26 12:08:56Seca81
pstc2001: Polgárháború? Felejtsd el. Ahhoz túlontúl birka nép a magyar. Ha lesz is valamifajta lázadás, úgyis leverik erőszakkal mint azt már megszokhattuk.
Az utolsó mondatoddal teljes mértékben egyet értek, szomorú...
2011.02.26 13:28:502799
Engem nem érdekel a benzin ár. Belefér még elég soká. :-)Süt a nap, megyek csapatni, 3liter, hátsókerék hajtás rulez!
2011.02.26 14:30:58ColT
Tök mindegy, csak indok legyen az áremelésre... Ha légyfing, akkor azért emelik.
2011.02.26 14:32:17brooks was here
@gabe76
Remek gondolatmenet. Azt azert megmondanad, hogy mibol, esetleg mivel fizetsz majd a termelonek? Mert ha ide jutunk, akkor munkad az nem nagyon lesz, ha csak nem te vagy a termelo, vagy a bicikliszerelo. Vagy majd jarod a Pilist, rokara vadaszol, aztan premekkel bizniszelsz? Es a tobbi par millio ember?
Ugye csak vicc volt?
2011.02.26 15:00:56Alfa75
Csak én emlékszem az első iraki válságra? Lángoltak az olajkutak a készletek nagyrészt az Iraki öbölben vannak és akkor nőt az olaj ára?Nőtt a benzin ára? A válasz nem!!!!!!Milyen érdekes.
2011.02.26 15:50:03kissfero
Tök fölsöleges a MOL-t „baszogatni”, mert bár van a benzinen profitja, de az igazi harácsoló az állam. A MOL profitjából is lenyúlja a magáét, ás miden lityi benyából leszedi a mocskosul aljas uzsorás sápját. A gyengébb képességű uzsorások tanulhatnák az államtól a szakmát, hogy miként kell lopni. Mert lopás az, hogy adózott jövedelmedből vásárolva, újból adót fizetsz, és az adónak is van még adója a benzinben. Ha korrekt volna az állam, azt mondaná, hogy oké, minden literen legyen egy fix bevételem, de nem, itt direkt jó ha emelkedik az ár, mert nő a bevétel.
A szép az egészben utána az, hogy sírnak a költségvetésből gazdálkodók, a mentők ,a tűzoltóság, a közlekedés, hogy de rohad drága az üzemanyag, holott a saját lopós gazdájuk teszi azzá. Nem igaz, hogy ekkor pofátlan kompánia van már megint a nyakunkok. A mi általunk választott képviselőink ellenünk dolgoznak.
2011.02.26 16:20:36ZAttilaHaver
Kíváncsi vagyok, mikor jön el a fizetés nélkül továbbhajtok korszak...
2011.02.26 17:59:28flagellumdei
"Csak én emlékszem az első iraki válságra? Lángoltak az olajkutak a készletek nagyrészt az Iraki öbölben vannak és akkor nőt az olaj ára?Nőtt a benzin ára? A válasz nem!!!!!!Milyen érdekes."
Nőtt, és visszaesett a gazdasági növekedés a világban. Nálunk akkor még az átalakulás elején járt a gazdaság, azt ne hasonlítsd a mai magyar gazdasághoz!
2011.02.26 18:03:50flagellumdei
kissfero : igen, ezt hívják kapitalizmusnak. Ajánlanám a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közismert vendégszeretetét, talán ki kellene próbálni, nem?
2011.02.26 18:42:10-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!
nekem meg öt litert eszik az autóm és szarok a benzinárra
2011.02.26 18:53:38nekend
A tök ki van már ezzel az egész üzemanyagárbaszással.
Komolyan mondom. Éljen a globalizáció! Éljen! A nagyokosok is azt mondják mennyire jó! Mennyire jó ha 1400km-t utazik a paradicsom idáig, és még sorolhatnám.
Kib.szott nagy szarban van az ország emberek!!!
Tudjátok miért?
Egyre kevesebben születnek Magyarországon. Egyre több lesz az olyan svéd :D egyed, mely nem dolgozik, csak lop, és soksok további leendő a szülőktől a trogerséget elnéző ingyenélő kis svéd palánta fog felnőni.
AZ EREDMÉNY:
Egyre kevesebb ember, egyre kevesebb adó, egyre magasabb árak, egyre alacsonyabb közbiztonság.
MEGOLDÁS: Összefogás helyi szinten emberek! Talán...
2011.02.26 19:00:39gabe76
brooks
ez lehet vicc volt, de még néhány ilyen év és nem röhögünk....
igazad van : műszerész vagy a prémek réme leszek...
:-)
komolytalan, mint ez az egész
2011.02.27 15:26:01meakzs
Még szerencse hogy , LPG vel járok igy az ojan mintha 222 FT -ért venném a benya literjét, persze a benzinnel azt is emelik.
+ még a KÖRNYEZETETis kevésbé szennyezi a benyához képest a DISELröl meg nem is beszélve.
2011.02.28 13:45:28Coyote82
az a szopó, hogy ha 500-ba fog kerülni, akkor is meg kell vennem majd :-(
2011.02.28 17:11:38misiapu71
három hónapja ausztriába tankolok nem itt 45ft tal olcsobb literje