Renault Twizy: olcsó is meg nem is

2011.03.07. 06:31

Szinte mindent tudtunk már a Twizyről a Genfi Autószalon előtt is, csak azt nem, hogy mennyibe fog kerülni. Vége a találgatásnak: 6900 euró, vagyis körülbelül 1,8 millió forint lesz a kedvesen őrült városi törpe ára. Plusz havi 45 euró az akkumulátorért.

Minden trükkel bepróbálkoznak a franciák, hogy emészthetővé tegyék az elektromos autók kissé elszállt árait. Ha a Twizyt akkuval együtt árulnák, nyilván annyit kellene kérniük érte, amit senki nem fizetne meg. A bérelt akkus megoldás tulajdonképpen nem más, mint egy szemlélet lefordítása a pénz nyelvére: az energiatároló az üzemeltetéshez tartozik, ahogy a minden tank benzinért is fizetni kell a kúton. Persze az elektromos energia sincs ingyen, de a folyékony üzemanyagoknak még mindig a töredékébe kerül, ezért az akkumulátor amortizációját is érdemes úgy felfogni, mint egy futásteljesítményhez kötött költséget.

Ha elfogadjuk ezt az érvelést, a Twizynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy ideális városi autó legyen. Száz kilométeres hatótávolsága, 75 km/h végsebessége épp elegendőnek tűnik, 232 centis hosszával és egy motorkerékpárnál nem sokkal nagyobb szélességével pedig tényleg mindenütt elfér. Ketten egymás mögött utazni ugyan nem annyira vicces egy autóban, de nem szabad ilyesmin fennakadni, hiszen garantáltan rövid utakról lehet csak szó.

Akinek megvenni nem, de kipróbálni lenne kedve a mókás kis gyöszt, nemsokára megteheti: a Renault már meg is állapodott a Hertz-cel, akik tervezett 500 darabos elektromos bérautó-flottájukba jelentős mennyiségű Twizyt szeretnének.