Alfából lett kínai csoda

2011.03.17. 18:21 - Hírszerkesztő

Magunk is alig hisszük, milyen jó kiállású szabadidő-autót faragtak a levitézlett olasz technikából.

A képeken a Gunagzhou Auto rövidesen bemutatkozó modellje látható, az X-Power elnevezésű magasított, ötajtós személyautó. Az már önmagában is meglepő, hogy az autó formája ilyen kellemes arányú, és egész modern benyomást kelt – lehetne rajta akár Chevrolet vagy Toyota jelvény is – de az még hihetetlenebb, hogy mi rejtőzik a lemezek alatt. A kínai gyártó állítólag a Fiattól megvásárolt Alfa Romeo 166-os padlólemezét alakította át, és erre építette az új modellt. Bár a Guangzhou Auto több külföldi gyártóval is együttműködik, sok más kínai autógyárhoz hasonlóan közben saját modellválaszték kiépítésén is dolgozik – az X-Power pedig ennek a palettának lesz az egyik legfontosabb eleme.

A SUV-ot szintén az Alfától származó kétliteres négyhengeres benzinmotorral gyártják majd – az egyetlen kérdés, hogy milyen minőségben, és mennyiért. A régi olasz technikával egyelőre persze aligha lenne versenyképes Európában, Kínában viszont megtalálhatja a maga vásárlókörét, főképp a kisebb városokban, ahol jelenleg is a helyi gyártású autók dominálnak.

Kommentek

  • 2011.03.17 18:38:31Blogerovac

    Gondolom megbízhatóbb is lesz, bár az nem kunszt egy Alfához képest ;)

  • 2011.03.17 18:45:20IT_Jancsika

    jgdgfuzghie --- jesszus kimondhatatlan nevű..... , de azért pofásan néz ki... a fara fura egy kicsit. Az Alfa 159 lámpáját viszont nem lehet űberelni... tökéletes

  • 2011.03.17 18:50:18TSiga

    @Blogerovac: akkor neked nem olasz autód van. Ha a TS 16V van benne, akkor az nem nagy szám. Most lenne benne egy VW PDTDI? Az a kerregő valami jó lenne inkább. Az Alfákat sokat szídják (nem értem őket). Bonyolultabb a motorja, mint egy Golfnak, de érdekes módon sokan az egyik legtemperamentumosabb, legszebb hangú motoroknak tartják. Apropó: ki nyert már F1-es VB-t? Az Alfa Fangio-val és Farina-val már letett valamit az asztalra, a belőle kinőtt Ferrariról már ne is beszéljünk. És a VW??

  • 2011.03.17 18:52:29Kolombusz

    wow, kívülről már nem is rossz

  • 2011.03.17 19:06:23snusmumriken

    ejtsd: gvandzsó, amúgy egy dél-kínai város, Guangdong tartomány fővárosa, ami Kanton néven már ismerősebb lehet.

  • 2011.03.17 19:13:48Peti85

    Akkor közelítsük meg másik oldalról is a kérdést ... Melyik márka nyert Dakart nem is egyszer? Fiat? Alfa? Hm?:D Csak nem az a rossz VW??? :P
    Kár is ezen vitázni..valakinek ez tetszik valakinek az...

  • 2011.03.17 19:15:03Saratoga V6

    A kínaiak "már a spájzban vannak" :)

  • 2011.03.17 19:16:26Saratoga V6

    A kínaiak "már a spájzban vannak" :)

  • 2011.03.17 19:27:19d_m

    El kellene mar felejteni a szarolaszozast, emberek. Az alfara utoljara vagy 10 eve lehetett max rahuzni, h nem megbizhato, es akkor is ketseges volt ennek az igazsagtartalma. A regiek, no azokkal voltak elektromos gondok (fos nemet elektronika mindig beszart bennuk), cserebe mindig is nyujtott olyat, ami ezt feledtetni tudta a boldog tulajjal.
    Mielott vki szarolaszozni kezd, inkabb vegyen 1 nagy levegot, menjen le a garazsba aztan csapja ki a branert a golfjara. Ugy mast sem zavar, es o is elegedett lesz...

  • 2011.03.17 19:33:16Peti85

    Ja... szar olszozás ne...de a vw-t szidjuk? Hogy is van ez? Van akinek ez tetszik van akinek az...

  • 2011.03.17 19:35:41kolombusz

    Megint itt a névlopó tetű!

  • 2011.03.17 19:42:07izidro Nozal

    Bírom állandóan ezt a régi olasz technikázást... Sokan örülnénk itt ennek, a szar utakon! Dehát a sulykolás a "modern technika" felé, meg a sznobéria -ugye- az minden józanészt legyőz! Vagy mégse?

  • 2011.03.17 19:45:31Peti85

    izidor Nozal:
    Szerintem a régebbi technikák (márkától függetlenül) jobbak, mint a mai elektronikával teletűzdelt csodák. Ezekben már nagyon sok olyan van ami nem is feltétlen volna szükséges...

  • 2011.03.17 19:47:07Schütii

    Nem értem hogy miért vették meg a kínaiak a padlólemezt az olaszoktól, amikor azt el is lehet lopni. Az meg nem is olyan feltűnő mintha dizájnt másolnának. Egyébként miért kell mindent odaadni a kínaiaknak. Ebből lesznek gazdagok, aztán mi meg majd baszhatjuk. Én szóltam.

  • 2011.03.17 19:52:50ritmo105tc

    Kinabol nem szabad venni semmit.
    mindent kinabol veszunk aztan csodalkozunk hogy nincs munkahelyunk, szepen abba kell venni a kinai szar megvetelet mert nagyon rafogunk kefelni

  • 2011.03.17 19:53:20ritmo105tc

    venni helyett hagynit szerettem volna irni:D

  • 2011.03.17 19:57:05megint

    Jó mikor az alfások golfoznak, de közben elvárják, hogy mindenkinek tessen az olasz csoda, ha így folytatja az alfa akkor nem is járnak majd messze a valóságtól, mivel, hogy megveszi őket

  • 2011.03.17 19:57:18ezso1

    Schütii

    Amit nem adnak, azt ellopják! Ocsmámy népség.

  • 2011.03.17 20:12:02Bartolomeo Mazzini

    a VW vezetősége évek óta az Alfára szeretné lecserélni a SEAT-ot, ami szintén FIAT típusokkal futott be. A Dakar sehol sincs az F1-hez vagy a rally-hoz képest. Különben, ha már Dakar: az igazi tett az volt, amikor a Lada Niva szinte a futószalagról legördülve rajthoz állt és második lett. (A végső győztes Mercedesben motort cseréltek....). Ha a VW behúzza az első rally és F1 világbajnoki címet, akkor tessék jelentkezni! :)
    Az meg különösen vicces, amikor az Adolf Hitler bábáskodása alatt létrejött VW "autót szeretettel" szlogennel reklámozza magát :D

  • 2011.03.17 20:13:19pog ma thon

    Schütii

    Ezt ugy mondod mintha jövöidőben beszélnél.Az igazság az ,hogy baszhatjuk. És a legszebb az ,hogy magyar nagyképüség és hozzánemértés miatt. A kinaiak meg csak követik a Japán mintát.

  • 2011.03.17 20:23:49Garp

    Kíváncsi vok ezt vajh szét fogja-e verni egy customer service-el elégedetlen vevő a nyílt utcán...

  • 2011.03.17 20:33:20Peti85

    Látom teljesen mindegy...egyesek annyira elvakultak, hogy orruknál messzebb nem látnak...
    Ja lehet jönni azzal hogy én is... igen én is az vagyok...F1-ben Ferrari a favorit, de amúgy a VW system... ami nem azt jelenti, hogy nem ismerem el azt ha a másik márka is jó...
    Van akinek ez tetszik, van akinek az...

  • 2011.03.17 20:38:07repeti

    Foglalkozásomnak és érdeklődésemnek megfelelően Kínának csak a repülőiparát ismerem némileg, de régebben sosem voltak restek tíz példányra szóló licencet venni majd háromezret gyártani belőle. Esetenként ugyanez licenc nélkül...

  • 2011.03.17 20:39:46d_m

    megint: majd almodban, igen.

    en nem varom el senkitol sem, hogy tetsszenek neki az olasz autok. ellenben ha korulnezel, itthon olyan szintu german-auto fetis van, hogy az mar faj.

    amugy nem szoktam szidni a vw-t, most is poenbol, tulzasbol tettem, ha valakinek nem ment at, akkor bocsi :)

    ettol fuggetlenul megvan a sajat, privat velemenyem a nemet autokrol, amit azonban nem dorgolok mas orra ala. eleg annyi, hogy kizart, hogy valaha is onszantambol megvegyem vmelyiket...

  • 2011.03.17 20:40:38Tabulator

    Az Alfa az szép a VW meg jó ennyi.

  • 2011.03.17 20:42:43Virago_1000

    kedves hirszerkeszto:
    "A régi olasz technikával egyelőre persze aligha lenne versenyképes Európában"

    - netto baromsag, minden az ar fuggvenye, meg Nyugat europaban is. Csak egy sznob dzsentri mond ilyet.

    ritmo105tc: hiaba veszel europai termeket, ha azok is Kinaban vannak gyartva. Koszond az unios minisztereknek, hogy ennyire vedik a piacot es hogy preferaljak a hazai markakat.

  • 2011.03.17 20:45:16mehemed

    aki vw-t, odi-t vesz miért nem vesz skodát ugyanaz a szar.

  • 2011.03.17 20:49:36Benoke2

    Mért ne lehetne versenyképes? Azért mert nem vancsi új a padló lemeze? Vagy miért is? MErt alfa? BAromság.. AZért szidják mert a németektől azt halloták h szidni kell... Az ilyen vélemények úgy sem érnek semmit. A 2 literes TwinSpark Gyenge lenne egy ekkora aujtóhoz, Bár minden a súly függvénye...

  • 2011.03.17 20:51:20KuKori

    Én egy 159-es Alfa képére recskázok. Baj? :)

  • 2011.03.17 20:55:04jottika

    Azok szidják mindig az olasz autókat,akiknek soha nem volt még olyan. Mindegyik autó lehet jó, vagy rossz, ha egy "hétfői" darabot fogsz ki. De elég gáz, hogy Magyarországon csak a VW konszern autóit nézik valamire.

  • 2011.03.17 21:07:11richko

    Az alfak meghibásodásainak adatai magáért beszélnek, szép auto de nem megbizható és drága az alkatrész, az h a skoda a vw az audi ugyan az a "szar" azért ez merész és elég laikus kijelentés az audi pl teljessen más anyagokat használ! És az meg h valaki ezeket leszarozza hát nem tudom nem sokat ér a véleményed számomra! És nem elfogultságból beszélek egyik tipusu sincs nekem.

  • 2011.03.17 21:11:47hallari

    Teljesen felesleges ez a "német kontra olasz" vita. Addig örüljünk, amíg mindkettő gyárt. Könnyen lehet, hogy 10 éven belül a kínaiak megtanulnak normális minőségben autót gyártani, aztán az európaiak meg egységesen lehúzhatják a rolót a 3-szor drágább járgányaikkal.

  • 2011.03.17 21:38:34BeeTm

    Nem lepődnék meg, ha nemsoká nálunk angol mellett a kínai lesz a második legnépszerűbb nyelv....

  • 2011.03.17 21:41:28baxigáz

    Az eleje eléggé Nissan quasquai vagy mi, oldalról meg Ford Kuga és némi Infinity EX is van benne, de tényleg nem rossz. Az Alfáról meg annyit, hogy néhány éve kipróbáltam egy Alfa kombit azt hiszem 159-est, de ez lehet, hogy nem pontos, de azt ami még most is fut. Szóval a vadi új autó "A"oszlopának borítása a szentendrei úton magától leesett....Ugyanott megnéztem a Brerát is, ami kívülről gyönyörű, az ülései meg, mint a régi távolsági IKARUS-é, még a színe is olyan rusnya piros volt, hosszanti bevarrással....Mindkét autó műszerfalán a szálcsiszolt alumínium borítás ritka igénytelenül nézett ki.Szóval nem éreztem egyiken se a "hűdefasza, menten beszarok" érzést.

  • 2011.03.17 21:43:51baxigáz

    Megjegyzem a VW se a régi, van egy Golfunk 2.0 PTDI 4motion, tudnék mesélni, hogy mi minden romlott el rajta az elmúlt két évben - váltó, turbó, stb. csere -.

  • 2011.03.17 21:44:52dtk74

    我想了很多的形式的技術是在10年內不會過時。只有消費社會必須相信這一點。韓國開始這樣做...

  • 2011.03.17 21:48:42ledo76

    Tabulator: ez dupla muhaha. Egyrészt az, hogy egy autó jó vagy rossz, annak csak egy szelete a megbízhatóság. Ha beülsz egy Alfa-ba utána egy VW-be (úgy, hogy te vezetsz) nem biztos, hogy ez marad a véleményed. Másrészt a VW utoljára a 90-es évek közepén gyártott megbízható autókat, azóta finoman szólva voltak blamázsaik. Most újra jók lettek, viszont ma már az Alfa-kkal sincsenek komolyabb gondok.

  • 2011.03.17 21:50:26klarky

    Pontosan miért is vagyunk elájulva ettől a formatervtől?

    Előröl egy az egyben az új ceed:

    [link]

    Hátulról brera lámpák, oldalról meg bármi lehet...

  • 2011.03.17 21:56:04enté

    Az Imprezából több van benne.

  • 2011.03.17 22:01:49soproni1

    Új olasz design valami régi mitsubishi technikával nagyon ütős lenne (mint anno a hyundai).

  • 2011.03.17 22:03:37Sleek

    Nos ha már szidjátok az olasz autókat akkor hozzátennék én is vmit.
    Adott egy audi a6.
    Elektronika megdöglött benne 450ezer ft +meló díj.
    elektromos ablak megdöglött.

  • 2011.03.17 22:05:33Sleek

    De sorolhatnám még.

  • 2011.03.17 23:10:41ColT

    Jó kiállású? Ugyanolyan krumpli, mint a legtöbb SUV.

  • 2011.03.18 00:24:20megint

    Sleek, adott egy alfa, kiesett menet közben a motor, új motor: 2 millió forint.
    Sorolhatnám még a meséket, majd holnapra kitalálok még párat, csak már késő van.

  • 2011.03.18 03:17:13Chaoyang

    Schütii@ Ti ott Magyarországon is lopnátok (loptok) ha tudtok. Az, hogy a költségvetésből ellopni pénzt nem hoz akkora gazdasági sikereket mint más országok jó ötleteit lenyúlni, az már a ti bajotok. Nem irígykedni meg károgni kell, hanem másolni, fejleszteni, összerakni jó termékeket mint ez a kínai SUV. Szerinted a nyugati Forma-1 mitől jobb Kínánál? Most másolja az összes csapat a Renult kipufogó fejlesztését...

  • 2011.03.18 03:32:45kowee

    "ritmo105tc"

    HA félted a jó Magyar munkahelyeket, akkor csak vegyél Magyar autót, motort, ruhát és egyáltalán csak Magyar terméket. Magyar számítógépet, tv-t minden híradástechnikai terméket.

    Szerintem kezdheted azzal hogy kidobsz mindent a lakásból ami kínai.

  • 2011.03.18 05:13:41mehemed

    klarky: annyiban tényleg hasonlit a ceed-re, hogy ennek is négy kereke van...

  • 2011.03.18 05:18:05mehemed

    Chaoyang: van kinai forma1? marha. tanulj meg irni....

    a másolással az a baj ecsém, hogy valaki vagy valamelyik cég évekig dolgozik egy megoldáson, amit utána már droidok is tudják gyártani, akkor ahasznot neki kell lefölözni, különben nem fog senki semmit kitalálni csak várni hogy lophasson.

    ez egyébként jellemző kinára. igaz ,hogy 5000éves ország, de az emberek még mindig azon az ókori szinvonalon vannak szellemileg.

  • 2011.03.18 05:20:53mehemed

    Sleek:
    nekem is volt a6. meg passat is. mindkettő ugyanaz a szar. pdtdi, mond valamit? senki se volt ekkora marha, mint a focvágen... középkategória, prémiumnak árazva.

    bmw-t kell venni az nem skoda.

  • 2011.03.18 06:52:49motorsport77

    Ha a TS motort teszik bele azzal baj nem lehet. Megbízható keveset fogyaszt, jól megy, csak a vezérlésmódosítót kell cserélni 150 ezrenként. A formaterv meg annak kell teccen aki megveszi, az meg nem mi vagyunk, hanem a kínaiak. A VW meg hiába csorgatja a nyálát nem lessz az övé az alfa. Ez olasz nemzeti büszkeség kérdése. Ja ha már itt tartunk népautó luxusautó? (phaeton) komolytalan...

  • 2011.03.18 07:38:13qmatch

    Régi , eladhatatlan technika....
    Hmmm.
    Bezzeg a vadiúj , agyonbonyolított , 3000 alatt fulladozó dízelek .... aaaaazigen!

  • 2011.03.18 07:51:16Plumper_

    hjajjj, most jön a sok németautóbuzi, olaszautó gyűlölő, kínai leszóló.
    itt Pannóniában mindig mindenki okosabb a világhoz képest.
    igen, olasz autó német elektronikával, van, hogy elromlanak.:-D

    ritmo105tc: enélkül is csak pöffeszkedik sok magyar, és ha munka ficcenne be, előadják a hattyú halálát, sz@rnak az ügyfélre, és megjátsszák a sértett, meg nem értett kiskirályt.

  • 2011.03.18 07:55:07Majdénmegmondom

    @mehemed: Mert a nyugati cégek nem lopnak egymástól, ááá, dehogy...
    Te mit csinálnál, ha nem lenne pénzed nyugati fejlesztőmérnökökre, technológiákra? Vagy lemásolnád őket, vagy bezárnád a gyárat.
    Egyébként is, ideje lesz lassan elfelejteni a kínai=sz@r beidegződést. Elég megnézni a Lenovo számítógépeket vagy a Haier háztartási cuccokat. Egy Kínában dolgozó rokonom három éve kínoz egy BAW terepjárót hegyvidéken-azt mondja, lehetetlen tönkretenni. Tavaly mutatta a kínai mobilját: ugyanazt tudta, mint az iPhone 4 (plusz AMOLED kijelző)-45 ezer forintért. Változnak az idők.

  • 2011.03.18 08:18:08klarky

    @mehemed: nézd csak meg még egyszer, alaposabban...

  • 2011.03.18 08:24:01kommenterember

    Az álló helyben is iszonyatosan pörgő felni, az jeeee!

  • 2011.03.18 09:01:58Blogerovac

    Sosem volt Golfom, de még csak VW-m sem, nem is vágyom rájuk. Viszont két barátnőmnek is volt VW Polo-ja, különböző évjáratok. Ennyire ócska, szervízfüggő autótípust nem sokat láttam, talán csak egy ismerősöm Alfáját. Az szó szerint többet volt szervizben, mint használatban. De egy másik barátom Puntóját is rendszeresen kellett javítani, hogy egy volt kolléga vadiúj, szintén Puntójáról ne is beszéljek.

    Értem én, hogy nem szabad általánosítani, de ha az ember nem lát cáfolatot, rosszat meg nem egyet, akkor nehéz. Francia autókról nem is beszélek, azokról tényleg csak rosszat vagy semmit (szintén ismerősöknél tapasztaltak alapján).

    A régebbi modellek szerintem is megbízhatóbbak, mint az új csodák. Én bátrabban választok új autók közül japánt vagy koreait, pedig szívem szerint európait vennék, de mit? Talán egy Oktávia, vagy nagy rábeszéléssel Focus, Mondeo szóba jöhetne, a többit inkább kösz, de nem.

    Új Passat, Audi, BMW, Merci nem igazán jön szóba, annyi pénzt 4 kerékért irreálisnak tartok. Használtból meg szintén inkább japánt.

  • 2011.03.18 09:18:50is

    nem is a technikával hódítanak. hanem majd az árával. megy 130-at (kényelmesen)? elférnek benne 5-en? nem fogyaszt sokat? akkor ennyi, ha olcsó, jöhet.

  • 2011.03.18 09:21:07samot

    A VW-egy sz..r kommersz auto!Sajnos volt benne részem!3-honap utàn balelsö ablak beesett az ajtoba,1hét mulva ugyan ez a jobboldali ajton!4euros müanyag alkatrész csere!Munkadij 120euro!Ennyit a VW-röl!Uj autorol beszélek!Persze hogy teljes legyen a mérgem,mind ez szombat délutàn!
    Soha többet VW!Nem vagyok Alfàs,de az egy életforma,legalàbbis tölünk nyugatabbra!

  • 2011.03.18 09:30:11105tc

    Majdénmegmondom

    lehet hogy valtoznak az idok csak en inkabb megvennem az europait dragabban mint hogy kinat penzeljem.
    gusztustalan amit tesznek a gazdasaggal, mindenhol ott vannak, ala licitalnak az araknak, minden termeles ott fog folyni, figyeljetek meg tonkreteszik a gazdasagot.

  • 2011.03.18 09:34:24vittore

    TSiga: kár ezen rugózni. Én 8 éve árulom a cégcsoport "szarabbnál szarabb" autóit, és minden nap belefutok egy- két fikázó gyökérbe.(Hát ííígen azopelazmégiscsakopel, hátagolfazgolf) Már nem haragszom rájuk, simán csak leragadtak a 10-15 évvel ezelötti szinten és egyáltalán nem értenek az autókhoz.

  • 2011.03.18 09:38:01vittore

    Chaoyang: sajnos van a mondandódban némi igazság... :(

  • 2011.03.18 09:45:32bububear

    Tojásból lesz a Skoda vagy mi is ez?

  • 2011.03.18 09:53:50Plumper_

    105tc: nanán, hogy ott folyik a termelés, és onnan vesszük a termékeket! akkor, ha azok olcsóbbak, mint a nyugatiak, és vannak olyan jók is.
    senki nem a pénze ellensége, hogy 5ször annyit adjon a német munkásnak azért, amit a kínai munkás is megcsinál.
    lehet venni a hazai árut, nyugati árut, csak legyen, aki kifizeti.
    csak azért nem veszek német gyalut, mert német, hanem megveszem az ugyanolyan kínait, maximum néhány marketinges és 20 évvel ezelőtt leragadt "szaki" megmondja, hogy olyat nem szabad, tilos, meg ne próbáljam, mert bla-bla-bla..

  • 2011.03.18 10:16:01Virago_1000

    KuKori: En Ommm ex 166-osara recskazok estenkent :)

    jottika: "De elég gáz, hogy Magyarországon csak a VW konszern autóit nézik valamire."
    - eleg gaz, tekintve, hogy a Ford, vagy Opel is nemet.

    richko:
    "az h a skoda a vw az audi ugyan az a "szar" azért ez merész és elég laikus kijelentés az audi pl teljessen más anyagokat használ"

    - hol hasznal mas anyagokat? Mas az ontveny, mas a lemez osszetetele? Ja hogy az utaster? Az csak hab a tortan.

    mehemed:
    "ez egyébként jellemző kinára. igaz ,hogy 5000éves ország, de az emberek még mindig azon az ókori szinvonalon vannak szellemileg."

    - szoval azt akarod mondani, hogy Kina megragadt a fejlodesben, Europa pedig folzarkozott? MErt 5000 eve itt europaban egymast dofkodtek dardakkal a barbarok, addig Kinaba volt a tudomany magasan a legfejlettebb.

  • 2011.03.18 10:39:07vancello

    Egy kínai gagyiból előhozni egy parttalan német-olasz vitát. Profik vagytok, gratulálok.

  • 2011.03.18 10:54:14Grafikuszoli

    Szerintem itt arról van szó, hogy az olaszautósok valamilyen szinten irigylik a németektől a precizitást, a németesek pedig az olaszokól a stílust, aztán emiatt hangoztatják a saját erősségeiket.
    Nekem persze könnyű, hiszen Hyundai-om van, ami megbízható, stílusos és jól is megy. :))

  • 2011.03.18 11:05:11victor vacendak

    Nem a padlólemez itt gond, hanem a többi. Amíg a kanai autót lehetetlen alávetni a töréstesztnek, és a legálisan vásárol régi technikát egy csomó szar minőségben gányolt lopott egészíti ki, addig kár bármiről is beszélni...

  • 2011.03.18 11:13:11Kotta_cs

    Eddig 17 autóm volt. Ebből 3 alfa. Ami tény:
    - kényelmes
    - innovatív
    - gyors
    - stabilan kormányozható
    - legszebb hangú
    - egy műszaki trágya
    Soha semmit nem kellett annyit szerelőhöz vinni mint az alfa-t. Soha többé nem veszek, hiába tetszik.

    Amúgy könnyű úgy versenyeket nyerni, hogy 100Km-enként újra összerakják az autót. A VW (bocs, nem akarok bántani senkit), de a másik trágya szállító. Csinos, európai léptékű autókat gyártanak, amik viszont vacak technikákat tartalmaznak.

    Nekem nem elég, hogy jól menjen, stílusos legyen, hanem megbízható is legyen. Na az nem az alfa, nem a fiat, nem a renault/peugeot és nem is a vw.

  • 2011.03.18 11:21:48d_m

    @Kotta_cs: hanem?

  • 2011.03.18 11:56:37sexmachine

    Levitézlett? Volt valami gond a 166-al? Vagy csak a szokásos sztereotípiák? Bazmeg, nem levitézlett, hanem befejezték a gyártását. Ami levitézlett, az pl. a totalcar.hu vagy a vezess.hu

  • 2011.03.18 12:52:09GrandTurismo

    na igen osztom azt a véleményt h.a Német injector technika 1 kalap szart sem ér,azonkívül gyengébb is mint az Olasz kivitelben,szerencsére nálam jó kis weber karbi van és 21 éve tökéletesen teljesít is,hja és klímával 1üt és benne van a mai fedélzeti számítógépek őse..ajtónkénti nyitás érzékelő még csomiajtóra is..külön a hátsó féklámpák kiégése-ködlámpa-rendszámfény-hűtővíz-olajszint-injector és sok más dolog is,kérdem 21éves Golfban hol is vannak ilyenek? vagy másik korabeli kocsiban..sehol,hja másik rally sikerek...melyik az a márka-típus amelyik még manapság is lázba hozza az embereket ha meglátják az utcán 1 szépen felújított példányát??? Lancia Delta Integrale aki utánanéz youtubon a korabeli gyártósori videóknak csodálkoz6t,mennyire törődtek mindennel az Olaszok,

  • 2011.03.18 13:07:38hotelalfa

    ALFA A´MORE VW ??? Az alfat nem azert veszik mert jo hanem azert mert Alfa. :))

  • 2011.03.18 13:22:13VJani

    Ha érdekel valakit a véleményem: 96-tól a harmadik Alfámat nyúzom, (98-ban egy meghibásodáson kívül) semmi probléma nem volt egyikkel sem!!! (persze, nem a 200ekm-es példányokról kell véleményt alkotni, mert ott már jönnek elő a gondok és szerintem egyik tipus sem örökös)
    Kína: ma már szinte minden kínai, minden neves cég kínában gyártat, legyen az tv, számítógép, házimozi (Yamahától kezdve a Philipsig mind), szerszám (pl: Gedore), de a varrógéptől az autórádiókig, a villanymotorok, telefonok, targoncák, daruk, stb., ruházat: finom kelméktől a konfekcióáruk, szabadidőruhák, a munkaruhák, motorosruhák, tényleg minden. Az autógyárak is áttették gyáraikat kínába. Amelyik márka nem, azt a kínaiak megvették, vagy egyszerűen ellopták (van példa mindenre bőven). Az óriási belső (és külső) piac garantálja a sikerüket (a világ leggazdagabb országa!!!, jelenleg amerika legnagyobb hitelezői...)

  • 2011.03.18 13:30:26kermi

    Van benne elől egy kis Nissan, egy kis Honda, oldalt egy kis BMW, egy kis Toyota, egy kis Mazda, hátul egy kis BMW, egy kis Lexus. Ha nem 320x240-ben nézném, talán még egyéb márkák is feltünnének... :)

  • 2011.03.18 14:17:29yerico1

    Ha még érdekel valakit, AutoBuild Fiat Bravo 1.9 JTD tartósteszt. 100E km hiba nélkül abszolválva. VW Golf-nak ez nem sikerült.

  • 2011.03.18 14:43:08Kotta_cs

    Nekem egy alfa 75-ösöm is volt. Tény, hogy akkor mindent kijelzett és nekem nagyon bejött kívül/belül design. De minden 7végén javítani kellett. A másik két alfámat is folyamatosan javítani kellett. A céges 166-ossal is folyamatos gondok voltak (pedig azt 0km-esen vettük) és apám alfa-ja is vacak volt. Azóta sokat kipróbáltam. Jelenlegi autómban már 200eKm felett vagyok és hibamentes. A családban több hasonló gyártmány van, most már 150eKm felett és nincs gond.

    Amúgy vannak még jó autók. De a jó autó relatív. Van akinek a megbízhatóságot jelenti, van akinek a design-t, van akinek a kényelmet, van akinek a dinamikát. Ezért erről vitatkozni civilizáltan eléggé nehéz.

    Egyenlőre én érzem a különbséget = Ford

  • 2011.03.18 19:34:03don't

    a "hirszerkeszto",szerkeszt,vagy velemenyez...?...de hogy nem tudja mirol ir az biztos....

  • 2011.03.20 15:51:33Damm

    Olasz technológia kínai kivitelben...nem hangzik bizalomgerjesztően.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

KeresésKeresés

IndapassIndapass