Drágább Porsche sosem volt

2011.03.21. 16:39

Úgy néz ki, fejlettebb sem, már az utcai sportkocsik közt. Akár három literrel is elmegy száz kilométert, de 320-szal is száguldhat.

A Porsche már most megmutatta, hogy fog kinézni a 918-as szériaváltozata, pedig még évek vannak hátra a fejlesztésből. A végleges gép talán még jobban néz ki, mint a korábban bemutatott tanulmány, igaz, a részletek nyilván változnak még. A hajtás viszont nem sokat alakult: a sportkocsiba négyliteres, 500 lóerős V8-ast építenek, illetve két villanymotort, összesen 218 lóerővel, amelyeket vízhűtéses Li-ion akkumulátor-csomag táplál majd. Az így adódó elméleti 718 lóerő elég, hogy 3,2 másodperc alatt gyorsítsa az autót 100 km/h-ra, a végsebesség pedig 320 km/h felett lesz. Ugyanakkor a becslések szerint 3 liter benzinnel is megtehet 100 kilométert, az átlagos szén-dioxid-kibocsátása pedig 70 g/km is lehet, persze spórolós stílus mellett.

Ilyen autót mindenki szeretne, de csak nagyon keveseknek lesz: egy-egy példányért forgalmi adó nélkül 645 ezer eurót, átszámítva 175 millió forintot kérnek majd, azaz itthon alsó hangon is 220 millióba kerülhet egy-egy darab, már ha lesz olyan magyar, aki a hivatalos csatornákon keresztül akarja majd beszerezni. A tervek szerint a gyártás 2013-ban indul, de már most fogadja a cég a megrendeléseket, sőt, aki befizeti az előleget a 918-asra, az mintegy átmeneti megoldásként vásárolhat egyet a 911 Turbo S típus Edition 918 Spyder különkiadásából, potom 173 ezer euróért.