Rendelhető a trampli Fiat

2011.04.09. 13:03

A Fiat-Chrysler kényszerházasságának első gyermeke lett a Freemont, melyet családi egyterűnek pozícionál a gyár. Az autót a Dodge Journey alapjaira építették – a Fiat közleménye szerint épp annyit varázsoltak át az autó belsején, hogy az igénytelenség ne rettentse el az európai vásárlókat. A Freemontra a héten kezdték el felvenni Olaszországban az előrendeléseket, egyelőre két felszereltséggel lesz kapható.

A Standard modellt – mely 25 700 euróba, napi árfolyamon számolva 6,8 millió forintba kerül – hét üléssel, háromzónás digitális klímával, tempomattal, 4,3'-es érintős képernyővel, gumiabroncs-nyomás érzékelőkkel, kulcs nélküli indítással és 17 colos könnyűfémkerekekkel adják át a vevőknek.

Az Urban felszereltség plusz 1 500 euróért, azaz összességében 7,2 millió forintért ezeken felül Bluetooth kihangosítót, fény szenzort, bőrrel bevont kormánykereket és váltógombot, parkradart, elektromosan állítható vezető ülést, elektromosan állítható belső visszapillantót és sötétített ablakokat tartalmaz.

A Freemontot jelenleg kizárólag a 2,0 literes Multijet dízel motorral értékesítik, mely 140 és 170 lóerős változatokban is elérhető. Utóbbi már 1 750 ford./percnél 350 newtonméteres csúcsnyomatékra képes, a 0-100 km/h sprint 10,2 másodpercig tart.

A fenti árak természetesen a 140 lovas változatra érvényesek; az erősebb verzióért további 1 500 eurót, azaz nagyjából 400 ezer forintot kell leszurkolni. A későbbiekben készül majd egy benzines változat is, a 3,6 literes Pentastar V6-ossal, mely 272 lóerős lesz. Utóbbit, és az erősebb, 170 lovas dízelt összkerékhajtással és automata váltóval is megveheti majd a közönség.

A Freemont rugózását teljesen áthangolták, illetve az első futómű geometriáját teljesen megváltoztatták a Fiat mérnökei – ígérik, így sokkal jobban fog majd tetszeni az európaiaknak, akik nehezen viselik, ha egy ekkora batár folyamatosan billeg.