Megérkezett az új Honda Civic

2011.04.21. 17:39

Azok után, hogy az év elején láttuk a tanulmány-változatokat, már csak idő kérdése volt, hogy megmutassák, milyenek lesznek a végleges Civicek. Csak a szedán és a kupé új változatairól cibálták le a lepleket, az Európában gyártott három- és ötajtós űrkompok egyelőre maradnak.

A Honda nem vacakolt sokat, miután a tanulmányokra jól reagált a közönség, minimális változtatásokkal gyártásba küldte mind a kupét, mind a szedánt. Így a forma nem igazán meglepő, hisz csupán néhány lényegtelen részlet változott: kicsit kisebbek a kerekek, más a hűtőrácsok mintája és a fényszórók szerkezete, de a lemezek kialakításán már nem módosítottak semmit. A kupé így az eddiginél sokkal jobban emlékeztet az űrkomp-háromajtósra rövid orrával és hosszú farrészével – az összkép kifejezetten érdekes lett az elődhöz képest – a szedán viszont alig változott, ami a karakterét illeti, épp csak annyit igazítottak rajta, hogy egy picivel lendületesebbnek tűnjön.

Míg formai szempontból apró előrelépésről beszélhetünk, műszakilag akár visszalépésnek is értékelhető a kilencedik generáció – de legalábbis semmi újat vagy érdekeset nem mutat. Itt is eltűnik a kétliteres, 200 lóerős VTEC motor, a helyét egy egyszerűbb, szintén 200 lóerős, de 2,4 literes négyhengeres veszi át, nyilván a kedvezőbb fogyasztás és a nyomatékosabb karakter érdekében. Az alapváltozatokba az Európában is kapható a 140 lóerős, 1,8 literes négyhengeres kerül, és persze készül hibrid, illetve gázhajtású változat is, a megszokott műszaki tartalommal.

Egyelőre nem tudjuk, hogy az európai Civic változatok cseréjére mikor kerül sor, de a Honda már az előző generációnál is jó egy év csúszással mutatta be a három- és ötajtóst, így valószínű, hogy ezúttal is így tesznek.