V10-es Alfa álomautó

2011.04.28. 17:43

A Fiat és a Chrysler házassága már eddig is több furcsa eredményt hozott, de a TZ3 Stradale az első sportkocsi, amely az amerikai technikát és az olasz stílust egyesíti. A projekt a Zagatóé, de aligha használhatnák az Alfa Romeo jelzéseit a gyáriak beleegyezése nélkül, azaz a Viper alapú olasz sportautó ötlete valószínűleg a gyáriaknak sincs ellenére.

Az autó műszakilag egy az egyben a Viper ACR-en alapszik, 8,3 literes V10-es motorja 600 lóerős, a futómű és a fékrendszer pedig versenypályán való használatra készült, azaz a TZ3 Stradale úttartásával és sebességével aligha lesz baj. Az érdekes ebben az esetben persze az egyedi karosszéria: szemből és hátulról a korábbi TZ3 Corsa tanulmány sémáját követi az új gép, és a Zagato jellegzetes, kétpúpú tetőmegoldását is megtartották, viszont kifejezetten újszerűen hat az egyetlen sávot alkotó ablaksor. Szintén új, és nyilván a brutális tízhengeres miatt szükséges a motorháztetőn vágott két hatalmas nyílás. A fehér, lyuggatott felnik ugyanakkor ismerősek lehetnek, az egykori TZ2-esen használtak hasonlókat, persze jóval kisebb méretben.

A Stradale ugyan utcai használatra is alkalmas, de egész biztosan gyűjtők csapnak le az összesre, hiszen mindössze 9 példányt építenek. Ha minden igaz, három példány már korábban, láttatlanban elkelt, az elsőt az amerikai Eric King vette meg, de akadt egy japán és egy európai gyűjtő is, aki már a magáénak tudhat egyet a ritka olasz-amerikai gépből. A maradék hat még szabad, bár nem valószínű, hogy sokáig: a Zagato egyike annak a kevés névnek, amellyel ártól és tartalomtól függetlenül szinte bármilyen sportkocsi pillanatokon belül eladható lenne.