Környezetvédők zsarolták az Audit?

2011.06.01. 15:48

Az Audi gyárbővítés környezethasználati engedélyének megtámadására korábban is sokan felkaptuk a fejünket, hiszen a győri beruházást egy debreceni székhelyű szervezet próbálta megtorpedózni, ami legalábbis különös.

jarmugyartas

Akkor is feltettük magunknak a kérdést, hogy vajon miért éri meg egy apró civil szervezetnek vaskos dokumentációt gyártani és hivatalokat járni egy ekkora beruházás ellehetetlenítése érdekében, de a környezetvédelem szent ügyét mostanság nem illik megkérdőjelezni. Most azonban meglehet a valódi válasz a kérdésre. A Kisalföld című napilap azt írja, az Audi beruházással is kapcsolatos zsarolási ügy lehet a civil szervezet vezetőjének letartóztatása mögött.

Biztosat még senki nem mondott, bár a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője úgy fogalmazott, hogy május 30-án egy multinacionális cég feljelentése alapján indítottak eljárást vesztegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A nyomozó főügyészség indítványa ellenére az illetékes bíróság nem látta indokoltnak a gyanúsított előzetes letartóztatását, így a társaság vezetője szabadlábon védekezhet. Az Audi csak annyit nyilatkozott, hogy a társaság visszavonta a győri beruházás ügyében indított bírósági keresetét.

Eddig senki nem nevezte nevén a gyereket, de az az érzésünk, lassan körvonalazódik, hogy mi is történhetett a háttérben.