Ez az Astra tényleg dögös

2011.06.07. 12:03

Egy sima háromajtós kompaktot nem egyszerű eladni manapság. Mindenki tudja, hogy nehézkes a beszállás, és egyáltalán, a hátsó üléssorok elérése, így a többség inkább ötajtóst vesz – hacsak a háromajtós nem nyújt valami többletet. Ezt a logikát követhette az Opel is a GTC megtervezésekor: gyakorlatilag új modellt terveztek az Astra alapjaira.

A formatervet már az ötajtós esetében is meglepően sportosra vették, és a GTC esetében sikerült tovább fokozni a hatást. Ha az arányok nem árulkodnának az elsőkerék-hajtású felépítésről, az Astrát simán eladhatnák sportkocsinak is. A tetővonal lendületes, a hátsó kerekek felett húzódó borda pedig megadja azt a kis pluszt, amivel az ötajtósnál is erőteljesebb karakterré válik a kupé. Nem tudjuk, hogy a vásárlók mennyire harapnak majd a kellemes formára, de az az érzésünk, hogy már a fotók alapján beleszeretnek majd néhány ezren.

Műszaki szempontból látszólag nincsen nagy különbség az Astrához képest, bár egyértelműen arra törekedtek a tervezők, hogy a GTC még stabilabb útfekvésű legyen. Nyújtottak egy centit a tengelytávon, és ugyanennyivel le is ültették a futóművet. Elöl 40, hátul 30 mm-rel szélesebb a nyomtáv. Persze itt is felbukkan a Watt-rudas csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztés, mint a többi Astrában, és a Flexride aktív lengéscsillapítás. Emellett a futómű hangolásán is sokat dolgoztak, hogy jó legyen vezetni a háromajtóst, és nem csak tükörsima aszfalton. A végleges beállításokat angol mellékutakon kísérletezték ki, amelyek nem épp a zökkenőmentességükről híresek.

A GTC-re egyértelműen élményautóként tekint az Opel, ennek is köszönhető, hogy a motorválasztékből kiirtották a vérszegény alapmotorokat. A választék 120 lóerős, 1,4 literes turbós benzinessel indul, majd ugyanez a motor következik 140 lóerővel, illetve egy 1,6 literes turbómotor 180 lóval. A dízelmotorok közül csak a 2 literes, 163 lóerőssel kapható, 1,3 és 1,7 literest nem kínálnak. Az igazán nagy durranás későbbre várható – valószínűleg itt is felbukkan az OPC változat kétliteres, legalább 240 lóerős turbómotorral és önzáró differenciálművel.

Az Astra alapok azt is jelentik, hogy a háromajtósban majdnem olyan bőséges a térkínálat, mint a célszerűbbnek tűnő változatokban. A csomagtartó 375 literes, és a hátsó ülések lehajtásával 1,235 köbméterig is bővíthető. Így elvben akár családi autónak is használható, ha a gyerekek és a nagyi nem lázadnak fel a ki- és beszállás nehézségein.