Tízezer golyóval lőtték szét a Porschét

2011.07.03. 10:01

Mindig is lesznek olyan tehetősebb autótulajdonosok, akik rögvest kiábrándulnák, bármi gondjuk adódik addig büszkén használt drága sportautójukkal.

Itt van ez a csodaszép Porsche 911-es, melynek gazdája nem volt hajlandó 20 000 dollárt kiadni szükséges javításokért, inkább úgy döntött megválik tőle. Nem pénzért akart túladni rajta, hanem sokkal nemesebb útját választotta a szakításnak: felajánlotta jótékony célokra. Szép gesztus lenne, ha ezzel segítene azokon, akiknek vele ellentétben nem, hogy Porschéra, de talán ételre sem telik. Sajnos ő nem a leginkább rászoruló szervezetet találta meg, s így került a 911-es a Comm2A nevű lövészklubhoz, mely a legális fegyvertartás mellett kampányol Massachusetts államban.

A Com2A lövészeinek nagyon tetszett az ötlet, és megtettek minden tőlük telhetőt az autó teljes megsemmisítéséért. Géppuskától a forgótáras pisztolyig sok minden előkerült az orgiában, az eredmény pedig egy ementáli sajtot megszégyenítően lyukas kasztni lett.

A Porsche gazdájában nagyon erős lehetett a dac, hogy erre a butaságra vetemedett, de azért reméljük van humorérzéke és az akció végén bedobta az adott helyzetben szinte kötelező poént: köszi srácok, a főnök örülni fog, mikor meglátja az autóját.