2011.08.19. 17:23

Az efféle fogadkozást persze jól ismerjük, az ilyesmiben maga Enzo Ferrari is nagy volt. Most azonban a lelkünk mélyén szeretnénk is hinni benne.

h2

A Ferrari névhez hozzátartozik némi maradiság is, amely azonban nem annyira merev, hogy a győzelem gátja legyen. Enzo Ferrari az 50-es évek végén például megfogadta, hogy amíg ő vezeti a céget, nem készítenek középmotoros gépeket. A fogadalom azonban két évig sem tartott ki, a középmotoros Ferrarik azóta is tarolnak, és persze az öreg is maradt a cég élén még néhány évtizedre. Most egykori kedvenc tanítványa, Luca di Montezemolo tett hasonló ígéretet: nem készítenek elektromos autót.

„Soha nem láthatják meg az elektromos Ferrarit, mert nem hiszek a villanyautókban. Azt gondolom, nem ez a megfelelő lépés a környezetszennyezés és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére. Ugyanakkor nagyon keményen dolgozunk a hibrid Ferrarin. Ez lesz a jövő, ahogy remélem meg is láthatják néhány éven belül.” – mondta a Ferrari elnöke. Ez manapság, amikor boldog-boldogtalan villanyautókat fejleszt, meglehetősen bátor kijelentés, és ahogy Enzo Ferrari egykori kijelentését, ezt sem érdemes túl komolyan venni.

Pillanatnyilag még nem világos, hogy a kőolaj-alapú üzemanyagok drágulásával merre találják meg az alternatív megoldást az autógyártók. Tisztán elektromos, tüzelőanyagcellás, különféle hibrid és tiszta dízelmotoros modellekkel egyaránt kísérleteznek a cégek, de aki ma azt állítja, hogy biztosan tudja, milyenek lesznek az autók húsz vagy harminc év múlva, tutira blöfföl. A Ferrari pedig – hacsak nem vált profilt időközben – nyilván követi majd a főcsapást, ahogy mindenki más is.