Ilyennel járnak a jövő fiataljai?

2011.09.08. 18:06

Régi sci-fi történetek csupa beton, csupa üveg álomvilágaiban fordultak elő hasonló járművek, az Opel szerint azonban ez lehet a valódi jövő egyik alkotóeleme is.

Az egyelőre meg nem nevezett jármű látszatra kevesebb, mint egy autó, de több, mint egy motorkerékpár. Elöl még autószerű a futóműve, hátul viszont a BMW Isetta megoldása köszön vissza, két keskeny kerék egész közel egymáshoz. A két ülés is egymás mögé került a kis buborék-kabinban, ami így keskenyebb lehet, csökkentve a jármű légellenállását. Ahogy manapság divatos, a törpe-Opel nem éget semmit, a hajtását villanymotorral és akkumulátorokkal oldották meg. Részletesebb leírást egyelőre nem adtak a hajtásrendszerről, csak annyit tudunk, hogy a hatótávolság 100 km körül van, a csúcssebességet pedig 120 km/h-ra korlátozták.

Nem is csodálkoznánk, ha csupán egy újabb tanulmányautóként tálalták volna a kis villanyjárgányt, de az Opelnél azt gondolják, a tandemülés és a minimális hátsó nyomtáv eladható termék felé vezet. Úgy fogalmaztak, hogy a gépben van gyártási potenciál, sőt, egyenesen forradalmasíthatja a városi közlekedést. Halkan megjegyeznénk azért, hogy eddig is épp elég hasonló járművet láttunk már, de eddig még egyet sem tudtak sikerre vinni.