Audival a Messerschmitt nyomában

2011.09.12. 15:37

A repülőgyár-hasonlat több szempontból is megáll, ha az új Audi Urban tanulmányról van szó. Persze nem a világháborús légicsaták félelmetes fegyverére, a Bf-109-esre gondolunk, hanem a háború utáni kényszervállalkozásra, ahol gyakorlatilag segédmotoros guruló repülőgép-kabinok készültek, lényegében olcsó autó-helyettesítőnek.

Az Audi tanulmánya négykerekű – akár a Messerschmitt négykerekű csúcsmodellje, a Tiger volt egykor – és ugyanolyan keskeny kapszula-formájú. Az üléselrendezés kifejezetten érdekes, egymás mögött, de eltolva helyezték el a két ülést, így minimalizálhatták az autó hosszát és szélességét. Azt nem tudjuk, hogy mennyire kényelmes a törpe-Audi, de nagyon nem lehet kellemes társasági tér a belseje – és ez az, ami miatt nehéz hinnünk benne, hogy vonzó alternatívája lenne a manapság gyártott kisautóknak. Mindezt persze már a korábbi vázlatok alapján tudhattuk – amit viszont nem, hogy a 3,2 méteres törpét mi mozgatja.

Az apró négyajtóst egy 20 lóerős, és 47 Nm csúcsnyomatékú kis villanymotor hajtja, de ennél városban nem is kell sokkal több, hisz a karbonszálas és alumínium elemekből álló karosszéria még a 90 kilogrammnyi akkumulátorcsomaggal is csak 480 kilót nyom. Így 6 másodperc alatt éri el a 60 km/h-t, és 16,9 alatt van meg a százas tempó, ami városi használatban épp elég. Gyorsabban nem is megy az Audi Urban: elektronika korlátozza a végsebességet, így túl gyors haladással nem meríthető le túl hamar a gép. A hatótáv is a városi használatnak kedvez: 73 kilométernél többet egy töltéssel nemigen megy a gép, de ennyi az esetek többségében elég is a napi teendők elvégzéséhez. Ha mégis lemerül az akkucsomag, három fázisú gyorstöltő-csatlakozóról 20 perc alatt feltölthető, de háztartási csatlakozót használva sem kell több egy óránál, hogy ismét maximumra töltsük a telepeket.

A zárt Sportback, illetve nyitott Spyder változatban is létező szerkezet mindenképp érdekes villanyautó-kísérlet, hiszen itt mindent a takarékos üzemnek és a gyors tölthetőségnek rendeltek alá, az viszont nem túl valószínű, hogy a közeljövőben gyártásba is kerülne valami hasonló. Sokkal hasznosabbnak tűnik az Audi A2-es, amely szintén villamos hajtású, de akár öt személy számára is elegendő helyet kínál.