Ezt a Mercedest Schumacher is szereti

2011.09.15. 06:11

Tegnap az Audi A5-os DTM változatát mutatták be Frankfurtban, ma pedig a Mercedes leplezte le saját versenyautóját – pontosabban a két gyári F1-es pilótára bízták a feladatot. A versenyautótól azt remélik, hozza az elődök kiemelkedő győzelmi arányát.

Ahogy a többi DTM versenygépnek, ennek sincs sok köze a szériagyártmányhoz. Karbonszálas műanyag váza van, nagy szilárdságú acél bukókerettel és hat, nagyrészt szintén szénszálas elemekből felépített gyűrődő zónával. A futómű, a fékrendszer és a többi alkatrész is inkább emlékeztet az együléses versenygépek, mint egy szériamodellek megoldásaira. A négyliteres V8-as motor közel 500 lóerős, és 31 centi széles hátsó gumikat forgatva hajtja a versenyautót. A fékek persze a csúcs-versenygépeken megszokott karbon-kerámia alapanyagúak, viszont a működtetésükben a pilóták csak a saját lábukra számíthatnak, az ABS ugyanis hiányzik, a szabályoknak megfelelően.

A Mercedes sportvezetői azt remélik, hogy a sorozatban eddig elért több mint hatvan százalékos győzelmi arányt sikerül megtartani, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű, mivel az Audi mellett jövőre a BMW is beszáll a sorozatba, és szintén a győzelemre hajt.