Mégis lesz Honda sportkocsi

2011.09.15. 18:56

A japán gyártó vezérigazgatója elárulta, hogy a tervezők ismét egy komoly sportautón dolgoznak, ami azért meglepő, mert három éve az utolsó simítások előtt már kukába került egy hasonló projekt. Takanobu Ito szerint most ismét elölről kezdik a munkát: olyan gépet fejlesztenek, amely nem a nyers erőből, hanem a kis tömegből és a hatékony felépítésből nyeri a sebességét.

A Honda még az 1980-as évek végén fejlesztette ki az NSX-et, amely a Ferrarikkal ugyan nem versenyezhetett sem teljesítményben sem presztízsben, de sokan minden idők egyik legjobb középmotoros utcai autójának tartják. A típus még 2005-ben, a gyártás leállításakor sem tűnt elavultnak, viszont – talán épp a magas elvárások miatt – eddig háromszor próbálták elkészíteni az utódját, sikertelenül. A 2003-ban bemutatott HSC lehetett volna a közvetlen utód, de ez a gép nem jutott túl a tanulmányautó-fázison. Rossz nyelvek szerint egyszerűen nem tetszett a közönségnek.

A következő nekifutás eredménye az Acura Advanced Sports Car Concept volt, amelyet 2007-ben szintén tanulmányautóként mutattak be. Ez teljesen más koncepció szerint készült: nehéz, összkerék-hajtású kupé volt erős V10-essel az orrában. Ebből sem lett szériagyártmány, állítólag azért, mert a Lexus LFA prototípusa sokkal könnyedebb, vonzóbb jelenség volt, és a Honda vezetősége gyorsabb autót akart, mint amit legnagyobb konkurense készíthet. Így ismét visszaküldték a mérnököket dolgozni, és úgy nézett ki, hogy 2010-re el is készül egy végleges változat, de a válság közbeszólt.

Az NSX-utód fejlesztését 2008-ban állították le a pénzügyi válság miatt indított költségcsökkentési program részeként, egyszerre a gyári F1-es programmal. Egyes források szerint a Honda Super GT bajnokságra épített prototípusa, a HSV-010GT ennek a félbehagyott fejlesztésnek egy mellékterméke.

Egyelőre nem tudni, hogy a megkezdett fejlesztést folytatják-e, vagy ismét a nulláról kezdenek mindent, de egész biztos, hogy bármelyik változat az igaz, két-három év biztosan kell egy gyártásra érett autó elkészítéséhez.